Mikó István, Straub Dezső, Rátonyi Hajni, Nyertes Zsuzsa, Benkő Péter. Már a szereposztás is magáért beszél. A Soproni Tavaszköszöntő Fesztiválon a Pro Kultúrának köszönhetően Camoletti, Négyen a kanapén című darabját Kalmár Tibor rendezésben szombat este nyolc órakor tekinthették meg az érdeklődők a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Liszt termében.
    Első félelmem rögtön elillant, hiszen kellemes csalódást okozott a zsöllyéről nyíló látvány. A pótszékről ugyanis a lehető legjobb pozícióból kísérhettem figyelemmel egy férj és feleség válásának vígjátékba öntött történetét. A címmel ellentétben a hangsúly a stilizált szobát, valamint a díszletet is “kettészakító”, demarkációs vonalként is funkcionáló zöld selyemcsíkra helyeződött. A szituáció már-már banális, ám egy szombatesti kikapcsolódáshoz tökéletes.

    In medias res csöppentünk bele a kétes alakokat védő jogász, Bernard (Straub Dezső) és fogász felesége, Jacqueline (Rátonyi Hajni) végső fázisba jutott kapcsolatába. A vonallal kettéosztott nappaliban egyikőjük a bal, míg a másik fél csak a jobb oldalon élhette mindennapjait, ám a lakáj-fogorvosasszisztens, mellékállásban taxi “vállalat” tulajdonos Victor (Mikó István) reszortjához tartozó konyha, és a fürdő továbbra is közös maradt. Ez rövid ideig nem is okozott túl nagy gondot, ám amikor a férj bejelenttette, újraházasodik egyik önmagát modellnek nevező kliensével, Bubble-lal (Nyertes Zsuzsa), elszabadult a “pokol”.
    Hirtelenjében a nej is kreált magának egy kérőt, az X kategóriás darabokban szerepet vállaló Robert Burton – a név nem véletlen - (Benkő Péter) személyében. A két megköttetendő házasság között csak annyi különbség akadt, hogy Robert még nem tudott leendőbelije terveiről. Persze a lavinát elindító Bernard sem tudta, valójában kire cseréli le Jacqelin-jét. Nem kellett sokat várni mindenki megtudta. A fantázianevén kívül is amerikai stílust vivő – fű, szex miegymás - Bubble mindennek volt nevezhető, csak modellnek nem, amelyre ráerősített telefonbeszélgetéseivel, és a Roberttel történt kis flörtölgetésével. Az egyre kényelmetlenebbé váló helyzetben Bernard kezdeményezően lépett fel, amelyben nem kevés szerepe volt Victornak, aki féltette jól pengető főállását. Persze a segítség nem tartozott az önzetlenség kategóriába.
    A darab elején említett Buickjából még hiányzott egy tévé képernyőstül, egy hűtő, no meg az elmaradhatatlan telefonkihangosító, amelyet ura mind megígért, ha a kényelmetlenné váló Robert a lehető leggyorsabban elhúzza a csíkot. A két asszony is jól összemelegedett. A konzervatív életvitellel nem vádolható modellke elcsábította Jacqeline-t egy kis renoválásra, majd mindezt megfejelték egy kis füves partival Párizs leghíresebb marihuanás füsttel telített diszkójában. Ezalatt a két férj is jól összebarátkozott, amelyben elvitathatatlan szerepe volt hat üveg pezsgőnek. Ekkor erősödött meg Bernardban az elhatározás, valahogy eltávolítja a betolakodó Burtont. Victorra természetesen lehetett számítani, hiszen első lépésben egy kis hashajtással próbálta jobb belátásra bírni a művész urat. Ám ennek alacsony hatásfokát látva drasztikusabb lépésre ösztönözte munkaadóját. Ajánlata, hogy Bernard homokosnak tettetve magát marja el Robertet a közönség soraiban nagy tetszést váltott ki. A zseniális ötlet mégis fordítva sült el; se telefon, se tévé, hát még a hűtő.
    A megoldást mégis a hajnalban, este (?) betépve hazaérkező exnej adta, Victor ötletének köszönhetően. A kedves lakáj kicsit kompromittálta úrnőjét, amit megpillantva a házasság ötletétől nem túl boldog Robert elment végérvényesen. Vagyis teljes volt a happy end.

    Az első fél órában Mikó kivételével még mindenki kereste a szerepét, ám szép lassan mind az öt művész belemelegedett a játékba. És ebben nem kevés része volt a soproni Petőfi Színház exigazgatójának, valamint a nagyérdeműnek. Ám a bemelegedés annyira jól sikerült, hogy Benkő Péter többször is elnevetve magát. Mentségére legyen mondva kollégái is alig bírták ki kuncogás nélkül Mikó játékát, amely feledtette az apróbb bakikat. A poénokat előre tudni lehetett, sőt néha túlontúl késleltették őket, ennek ellenére mindig hatottak a csurig megtelt Liszt terem közönségére.
    Bár az első felvonás kissé hosszúra sikeredett, a második pedig igen rövidkére, mégsem titulálható unalmasnak Camoletti műve Kalmár felfogásában. A karakterekre a lehető legjobban sikerült kiválasztani a színészeket, akik némi improvizációval és a szójátékokkal dobták fel játékukat.

    Egészében, egy nagyon vidám kis színdarab a Négyen a kanapén, amelynek eljátszása nem okozott túl nagy gondot Mikóéknak – lévén éppen Mikó  az, aki a hátán vitte a színművet. Egy egyszeri megtekintésre nagyon is alkalmas színdarabot köszönhetett meg szűnni nem akaró tapsával szombat este a Liszt közönsége.

Stöckert Dávid