Kulturális pályaudvar
www.dunatv.hu

Változik a forgalmi rend Budapesten a Kosztolányi Dezső téren. A közlekedést az aszfaltútról a kiállítások és könyvlapok közterületére tereli a XI. kerületi önkormányzat, a korábbi buszpályaudvar területén ugyanis néhány hónapon belül kulturális kávéház nyílik.

És még mondja valaki, hogy 40 évesen nem lehet megváltozni?! A '60-as években épült, Kosztolányi téri buszpályaudvar június közepére a kulturális élet csomópontja lesz a XI. kerületben. A forgalom tehát nem vész el, csak átalakul. A műemléki védettséget élvező, évek óta elhagyatottan tengődő pályaudvar több tízmillió forintot kap, hogy új életet kezdjen. Megújul,de eredeti vonásait kívül-belül megőrzi. Váróterme végre nem lesz huzatos, könnyebb áramlatok költöznek az épületbe, különféle művészeteké. A XI. kerületben a kultúra útjain tömegközlekedőknek júniustól tehát nem lesz más dolguk, minthogy menetrend szerint mindig útba ejtsék a Kosztolányi téri kultúrmegállót.

(kép: Naszályi Kornélia)
    Százegy éves korában szombaton elhunyt József Etelka, József Attila költő nővére – közölte a hírt a család az MTI-vel. Makai Ödönné József Etelka temetéséről később intézkednek. József Etelka volt a költő hagyatékának gondozója. Tavaly megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
    Elment az utolsó, a középső gyerek is tehát.
    Dr. Makai Ödönné.
    Öccséről könyvtárnyi a könyv már, nővéréről is van legalább egy polcnyi. Róla nem készül majd még egy karcsú monográfia sem. Gyermekeiről igen, de őróla, csak őróla nem.
    Róluk, hármójukról, persze mindent tudunk. Alig van a világon olyan testvérhármas, amelynek gyönyörűn borzalmas kapcsolatrendszere ilyen szédítő mélységig tanulmányozható.
    Az öcs – tudjuk – nagyon korán, a nővér is elég fiatalon halt meg; mégis: ő volt az örök áldozat. Az örök testvér, az örök Mama. A háttér. A támasz. Az erő.
    Ami baj embert érhet, abban része volt: nyomor és lelencség, nővértől levetett férj, majd annak korai halála, anyagi összeomlás, majd még ugyanabban az évben az az este Szárszón. Borzalmas, de imádott nővérnek, majd csoda tehetséges fiúnak is vesztése.
    És mégis: megélte az egész múlt századot, és az, nekünk, magyaroknak, magyarul tudóknak nem képzelhető immár nélküle sem.
    Egy hozzátartozó volt, egy halhatatlan hozzátartozó.
    Hozzánk is tartozik tehát.
    Minden magyarul tudónak: a nővér, a másik nővér, a halhatatlan nővér: József Eta.
    Élt 101 évet.

A nők már minden területen, foglalkozási ágban megtalálhatók. Talán a katonaság volt az, amely a legkésőbb és a legnehezebben fogadta be őket, s a küzdelem is valószínűleg itt a legnagyobb.
/Fotó: Tiszthelyettes-avatás a Hôsök terén tavaly júliusban. A nôket valószín?leg a hadseregben fogadták be a legnehezebben - fotó: Habik Csaba/

Arra a felismerésre, hogy a női esélyegyenlőtlenség még napjainkban is a rendies fejlődés maradványa, érdekes módon részben katonaszociológusok jutottak. Szabó János professzor, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Doktori Iskolájának főigazgatója – aki épp Női esélyek – jóléti remények című könyvén dolgozik – azt mondta: a katonanők helyzete kitüntetett figyelmet érdemel az általában vett női esélyegyenlőségen belül. Bár a nőmozgalmak nemritkán a nők férfiakéval összevethető vagy azt meghaladó alkalmasságát hangsúlyozzák, a katonaság olyan pálya, ahol az alkalmasság a férfiaknál is kulcsfontosságú.
Katonának a társadalom leginkább teherbíró, a teljesítmények maximalizálására leginkább alkalmas rétegeit viszik, akkor is, ha csak fenntartani kell a hadsereget, és akkor is, ha esetleg veszít a háborúban. (Egyes ellenvélemények szerint a hadsereget gazdaságosabb lenne a társadalom alsóbb rétegeiből rekrutálni, hogy a társadalom a legkevesebbet veszítse.)
A hadsereg struktúrája és üzemmódja a többi társadalmi szervezethez képest erős kontroll alatt áll, kemény belső viszonyokat feltételez. Nem véletlen, hogy a szociológia nemcsak az elmegyógyintézeteket és a börtönöket, hanem a hadseregeket is a totális szervezetek kategóriába sorolja. Vajon a nő, akihez a hagyományos értékkonstellációban a gyöngédséget, a finomságot, a törékenységet kapcsoljuk, kiszolgáltatottja lesz-e egy ilyen totális szervezetnek, vagy valódi érvényesülési lehetőséget talál benne? A katonaság más társadalmi szervezetekhez képest sokkal formalizáltabb, ezért itt valószínűleg kizárhatók a karrierérvényesülés folyamatából azok a szubjektív szempontok, amelyek más társadalmi szegmensekben olyan visszásságokhoz vezethetnek, hogy például azonos munkakörben a nők 20-30 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál.
Magyarországon a rendszerváltozás előtt a hadsereg alkalmazottainak körülbelül egy százaléka volt nő, ma már 16–25 százalék az arány, hosszabb távon pedig feltehetően 25 és 30 százalék között állapodik majd meg. Először a képzés nyílt meg előttük, így a nemzetvédelmi egyetemen ma már számos olyan szak van, amelyet érettségizett lányok is választhatnak, s vele együtt a katonai pályát is. Az önkéntes haderőre való áttérés előformáiban, a szerződéses katonai alkalmazásban is magas a női foglalkoztatottak száma. Minden kategóriában: a tisztek, a tiszthelyettesek és a "legénység" (más szó egyelőre nincs erre) állományában megtaláljuk a "gyengébb" nemet.
Korábban a kvótaképző szocialista nőpolitika jegyében kijelölték, hány százalékban kell a nőknek részt venniük a különböző bizottságokban, és akár jól érezték magukat, akár nem, oda helyezték őket. A nők megfelelő iskolai végzettség nélkül, oldalról, általában a férjekhez fűződő összeköttetés révén kerültek tiszti, tiszthelyettesi beosztásokba. A férfiak nem tekintették őket maguk közé valónak, hiszen velük ellentétben nem járták végig a karrierlétrát. Ma már egyenlő feltételekkel indulnak, így minden bizonnyal nagyobb kedvük lesz az együtt menetelésre a férfiaknak.
Külön probléma a hadsereg és a házasság kérdése. A katonaságot a nyugati terminológia "falánk" intézménynek nevezi. Úgy tűnik, a házasság hasonlóan "falánk" intézmény, ami a honvédelemmel nehezen egyeztethető össze. A katonák többsége hivatásválasztáskor még nem házas, és hosszú ideig marad is hajadon/nőtlen. Azokban az országokban pedig, ahol hosszabb ideje a nők is katonáskodhatnak, kimutatták, hogy a "kétkatonás" családok (ahol a férj és a feleség is a hadsereg tagja) több mint hetven százaléka gyermektelen.
Örökös aggodalom, hogy nem éri-e a katonanőket férfi kollégáik részéről atrocitás, zaklatás. Itt különösen nagy az érzékenység a nőkkel való bánásmód, illetve a nők számára fontosabb élet- és munkakörülmények iránt. Alapkérdés, lehet-e a nő is olyan jó katona, mint a férfi, tud-e egy nőitől lényegesen távolabb álló teljesítménydimenzióban is ugyanolyan eredményt nyújtani. Jellemző, hogy a feministák a katonanők teljesítményét kiemelve tartják a lelket az esélyegyenlőség más frontvonalain küzdő női "seregekben". Ebben a szemléletben férfiak és nők valóban harcoló alakulatokként állnak egymással szemben.
A katonanőket a női esélyegyenlőség mozgalmának előrevetett osztagaiként is kezelik. Viszont ők sem mindig tudatosan lépnek erre a pályára. Talán azért, mert közöttük is legalább ugyanannyian vannak, akik pillanatnyi érdekből vagy kényelmességből ragaszkodnak a hagyományos szerepekhez, vagy hosszabb távú érzelmi elköteleződésből nem engednek ki korábbi pozíciókat a kezükből.
Arról, hogy kifejezetten női sajátosság-e, vagy tapasztalható más kisebbségek esetében is, hogy tagjai nem állnak ki elég határozottan saját érdekeikért, Szabó professzor azt mondta: a nők eredetileg nem kisebbség, csupán nem érik el azokat a pozíciókat, amelyekben a hatalom és a források elosztásában a férfiakéval azonos jogosítványokat kaphatnának. A valódi kisebbségek esetében más tendencia érvényesül: amíg az integráló csoport – általában az integratív értelmiség – nem ér el bizonyos nagyságot, dezertál. Így a kisebbségtől ők saját érdekeik miatt fordulnak el. Ha azonban összejön a "kritikus tömeg", ők is visszafordulnak saját népességükhöz, és mozgósítják.
Olyan hadseregre lenne szükség, amelyben mindenki – nők, romák, nemzetiségiek – elmondhatja, hogy megtarthatja a kapcsolatát származási csoportjával. A napjainkban szerveződő modern, professzionista haderőnek így a multikulturális jelleget is vállalnia kellene.

Szegő Krisztina