Sopron idegenforgalmának fellendítése a cél
Sopron idegenforgalmának fellendítése a cél
Idegenforgalmi koncepció, rendezvények
Sopron marketingtevékenységével nem foglalkozott szakmai szervezett,
sem utazási irodák a városban érdemben beutaztatással nem foglalkozik senki
nem történt turisztikai terméfejlesztés az utóbbi 15 évben - mondta
Almássy László az Idegenforgalmi Igazgatóság vezetője a tegnapi városházi
sajtótájékoztatón.
Walter Dezső polgármester is úgy vélte a turizmust a város húzóágazatává
kell tenni.
Walter Dezső polgármester és Almássy László, az
Idegenforgalmi Igazgatóság vezetője
- Sopront a fényorában átlagban 3,1 vendégéjszaka jellemezte, ami jelenleg
2,4 -re csökent szemben például a kecskeméti 4,6 -os értékkel. - mutatta
be a jelenlegi helyzetet, Almássy László, hozzátéve: Ezt a csökkenési folyamatot
szeretné megállítani a város, azzal, hogy létrehozta a Pro Kultúra Sopron
Kht. Idegenforgalmi Igazgatóságát.
Szakmai összefogásra van szükség hangsúlyozta az Igazgatóság
vezetője, aki beszámolt arról is, hogy az utóbbi időben két sikers rendezvény
is ezt a cél szolgálta: az I. Soproni Idegenforgalmi Börze, és az Utazás
Kiállítás, ahol tízezer látogatót regisztráltak.
Sopron nem tudott kilépni az átutazó város szerepéból, a bevásárlóturizmus
pedig leáldozóban van, ezért a jövőbeni tervek között szerepel 5-6-7 éjszakás
programkínálatokkal való megjelenés.
Almássy László hangsúlyozta: olyan termékfejlesztésbe kell kezdeni
a váosvezetésnek, amely el tud indítani egy folyamatot. Ennek része az
gazdaságkutató Intézet által elkészített hatástanulmány, amely a város
idegenforgalmi koncepcióját, a városmarketinget megalapozó javaslatokhoz
vezet.
A városmarketing munkájára a közgyűlésnek is áldását kell adnia, amelyet
követően egy operatív marketing terv elkészítésére kerülht sor, amely konkrét
feladatokat tatalmaz az un. 1 éves, 1-5 éves és 5-10 éves időszakokra.
A szakmai összefogás erősítése céljából május 4-én tartják a régió turisztikai
vállalkozásainak konferenciáját, amelyen a térség turisztkai szakemberei
teljes átfogó tájékoztatást kapnak a NFT turizmusra vonatkozó részéről,
külön kitérve arra, hogy a város milyen turisztikai pályázatok mentén indulhat
el. Ez a – 2,6 milliárdos forrást felkínáló lehetőség – a jövő tervezhetősége
számára fontos.
Ősszel testvérvárosi konferenciát szervez Sopron, hiszen – amint azt
Almássy László megjegyezte – a város eddig nem használta ki a testvérvárosi
kapcsolatok adta lehetőségeket..
A közeljövőbeli rendezvények között Ausztriában két borosgazdás rendezvényen
fogadják a soproni borászokat Kismartonban (Eisenstadt) és Bécsújhelyen
(Wiener Neustadt), ahol a városok polgármesterei is találkoznak. ,,Sopron
köszönti Európát" lesz a mottója a rendezvénynek, amely azért is jelentős,
mert a soproni bor megjelenési és bemutatkozási lehetőséghez jut Burgenlandban.
Május végén Bornapok, majd a Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozat
csalogatja Sopronba a vendégeket, egyébként pedig nem marad Sopronban egyetlen
hétége sem rendezvény nélkül - ígérte Almássy László.
T.É.
2004. április 16., péntek 10:11
|