|
Sopronért élni hobbyból is
Csütörtökön este a “Beszélgetős esték” televíziós és közéleti rendezvénysorozat
új helyszínen, a Teátrum Étteremben fogadta az érdeklődőket. A vendég Dr.
Domonkos Ottó nyugalmazott múzeumigazgató, tudományos tanácsadó.Beszélgetőtársa
Füzi Edit.
Füzi Edit. és Dr. Domonkos Ottó
Egy bács-kiskun megyei településen, Orgoványon születettem. Szegről-végről
már indulásom óta sopron megyeinek számítok, hiszen nagyapám sobri születésű.
Nagyapja, édesapja is vándortanítók voltak. Innét, ezekkel a gyökerekkel
jöttem. Ezért is volt természetes, hogy kezdeti érdeklődésem a mezőgazdasági
néprajz felé vonzott. A történelem érdekelt alapvetően. Összeszedtem mindent:
csontból készült varrótűt, volt pénzgyűjteményem.
Az elemi iskolát Orgoványon, Hatvanban végeztem. 1938-1946 között
gróf Klebersberg Kunó Gimnáziumba jártam.
Akkoriban a kukorica volt a “valuta”, s mi bizony ennek híján voltunk.
Így fordult elő, hogy egy évig napszámos voltam, hogy a tandíjat ledolgozzam.
Később egy tehetségkutató intézetben helyhiány miatt eltanácsoltak a műszerészségtől,
s kazánkovácsnak ajánlottak. Így úgy gondoltam, jobb híján egyetem. Történelem-földrajz-néprajz
szakon végeztem.
1947-1952 között a Pázmány Péter Tudományegyetem BTK szakán végzett.
Leventeként Németországban estem amerikai fogságba. Itt, vagy
ki tudja honnét szerzett ízületi és más egyéb gyulladásaim már mutatták
annak a jelét, hogy nemigen leszek én alkalmasnak mezőgazdaságra, hanem
a másik nagy kedvenc területemre: kézművesiparra. Így orvosi javaslatra
szinte tanácsoltak Sopronba egy egyszemélyes múzeumba egy “élő lexikon”
Csatkai Endre mellé.Ez 1952.
A soproniság kérdése az megint egészen más kérdés! A gazdag műemléki
város idekerülésemig nem ismertem. Ámultam csak, amikor Csatkai Endre bevitt
a belvárosba. Addig még jórészt barokk város volt. Középkori emlékei csak
később kerültek elő. Az emberek, a befogadás? Különösebb nehézségem nem
volt, hiszen főnököm hamarosan utódjának nevelt, ezért mindenhova magával
vitt. Szinte beplántált Sopronba. Igazi mentor volt. Soproninak születni
könnyű, de akinek ez nem adatott meg, az csak sok-sok munkával, örömmel
és szeretettel lehet azzá.
1963-1989-ig, több, mint negyed századon át állt a nagy múltú Liszt
Ferenc Múzeum élén. Kandidálás 1983-ban. Nagydoktori cím 1991-ben.
A múzeum 1989-ben kapott Pro Urbe-díj-at. Nemcsak az anyagot
gondoztam, talán az embereket is. 10 olyan muzeológust vettem fel, akik
közül nyolcan ma is a helyükön vannak. Az első nagy munka volt a Fabricius-ház,
az Ó-zsinagóga, a Patikamúzeum, aztán a brennbergi Bányász Emlékmúzeum,
a Pékmúzeum és így sorban egészen az európai hírű Storno-gyűjteményig.
Ebben mindvévig segítségemre voltak nemcsak a muzeológusok, hanem természetesen
Csatkai Endre és Szakál Endre.
Felesége Simon Ilona, nyugalmazott pedagógus. Ili néni féltő-óvó gondoskodása,
rajongásig való szeretete nélkül nem ment volna ez így. Hisz az embernek
háttér kell és bástya, hogy repülni tudjon. S Ili néni olyan pedagógus
volt, akire az ötvenéves tanítványok is hálásan emlékeznek.
Csak hivatalosan mentem nyugdíjba. A mai napig a múzeum tanácsadója
vagyok, s ez a hobbim is. Az elmúlt 10 év alatt megjelent 5 kötet. Tagja
vagyok a Magyar Néprajzi Társaságnak, az Osztrák Néprajzi Társaságnak,
a Soproni Szemle Szerkesztőbizottságának, az MTA VEAB Kézműves Munkabizottságának.
Remélem, most sokáig dolgozhatok így.
Csak néhány a méltán kiérdemelt díjak közül: Burgenland Nagy Érdemérem
(1984), Györffy István Emlékérem 1987), Móra Ferenc Emlékérem (1987), Barkóczi-díj
A Tudományért, Pro Urbe Sopron , Kiváló Népművelő, Magyar Köztársaság Csillagrendje
(1990), , Pulszky Ferenc-díj, Sopron Megyei Jogú Város Díszpolgára (2003)
Cikkeinek, publikációinak száma több százra tehető. Csak méhány a teljesség
igénye nélkül: Mézeskalácsminták (1978), Sopron város és Sopron megye árszabásai
(16-19. század)(1980), A magyartországi kékfestés (Bp., Corvina, 1981),
Sopron, Pékmúzeum (1982), Magyar néprajz III. Kézművesség, (1991), A magyarországi
céhes szabók mesterremekrajzai , 1630-1838 (1997), A magyarországi takácsok
mintakönyvei (1998), Méhészeti irodalmunk néprajza (2000),
A magyarországi mesterlegények közép-európai kacsolatai és szokásai
a XV-XIX. Században (2002)
Csiszár Ágnes
2004. április 24., szombat 00:17
|
