CyberPress
közéleti magazin
cyberpress@sopron.hu
2019. február 20., szerda, Aladár, Álmos, Amata napja


Irodalmi Kávéház

Intranet Galéria

Apróhirdetések

Képeslapok

Soproni Képindex

Polgármesteri Hivatal

ZÓNÁK
Főoldal
Lapszemle
  Lapszemle
Kultúra
  KultúrVáros
  Lélektől lélekig
  SzínházVilág
  Soproni Ünnepi Hetek
  Borváros
Regionális kulturális programajánló
  Színház
  Kiállítás
  Rendezvények
  Hangverseny-Zene
Cyber Kurír
  Hírek - események
  Szomszédvár - Régió
  Soproni Snassz
Európai Unió
  EU
Cyber hírek
  Közélet
  SopronMedia
  Városháza
  Sport
Szórakozás
  Fesztiválgájd
  HangFal
  Mi1más
  Diákélet - diákszáj
  ViccGödör
Gazdaság
  Kereskedelmi és Iparkamara
Sport - szabadidő
  Sportcentrum
  Száguldó Cirkusz
Tudomány-technika
  Űrvadász
  Egészség
Környezet
  Borostyán
  Egészség

KultúrVáros  

Nomen est omen

Parti-Nagy Lajos hosszú hallgatás után megjelent legújabb verseskötetét már a címe alapján, van aki zseniális szójátéknak titulálja, de akad olyan kritikus is, aki “még az iskolában játszottam így a szavakkal” megjegyzéssel illeti. Ám az tény, a Grafitnesz 2003-ban Magyarország Európában Alapítvány szakzsűrije szerint a legjobb verseskötetnek bizonyult, és ezzel elnyerte a Magyar Irodalmi Díjat.

    Minden kétséget kizáróan ötletes címet választott legújabb kötetének a drámaíróként is jegyzett szekszárdi születésű irodalmár. A különféle értelmezésekbe azonban nem bonyolódom bele, a lehetséges verziók kijátszadozása legyen mindenki számára egy házi feladat.
    A műben elmélyedve kiviláglik Parti-Nagy poétikájának posztmodernitása. Szódalovaglás (1990) című kötetében az "új érzékenység" kordivatját, a műkedvelő ügyetlenségét stilizálta modorrá. A test angyala (1990, 1997, Sárbogárdi Jolán néven) a lányregények műfajparódiájaként vonult be az irodalomtörténetbe. Novelláiban (A hullámzó Balaton, 1994) és színdarabjaiban a társadalomkritikai komolyság és a bohózat műfajának keverésével kísérletezett.
    Az 51 éves József Attila díjjal is büszkélkedhető költő a Grafitneszben e “próbálkozásait” terelgette össze hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Hosszan kell ízlelgetni a szavakat, mint a nemes bort, hogy a posztmodern nyelvezetet magunkévá tehessük. Egyik, ám fő célját ezekkel az eszközökkel éri el Parti-Nagy. Nem széles, hanem műértő olvasótábort szeretne maga köré vonni, erre megy ki a játék. Ha már a célok találgatásánál tartunk, álljon itt egy másik vélemény, miért is olyan a díjnyertes könyv stílusa, nyelvezete, amilyen. A megbotránkoztatás (?). A sűrűn emlegetett lópikula, valamint a rendszeresen visszatérő büfés néni és a személyéhez szervesen kapcsolódó túlfűtött kifejezések, mind-mind a napjában többször hallott, sőt már kötőszóként is funkcionáló szavakat, szókapcsolatokat idézik elénk.
    Olyannyira “természetesnek” vesszük azokat, hogy elengedjük a fülünk mellett, mégis valamilyen érthetetlen, belénk vert reflexiónak köszönhetően, ha ezek szépirodalmi műben köszönnek vissza, megbotránkozunk. Ilyen szemszögből vizsgálva Parti-Nagy tökéletes kórképet fest a globalizálódás útjára lassan rálépő magyar társadalomról. Csak remélhetjük, hogy ezt a problémafelvetést díjazta a prominens nevekkel teletűzdelt Magyarország Európában Alapítvány szakzsűrije is.
    A grafit tornáztatásának példakötetében jobban elmélyülve kitörölhetetlenül megragad egy másik jellegzetesség, az agresszivitástól sem mentes büfés néni állandóan visszatérő motívuma. Amely azt hivatott jelezni, a költő ifjúkori szerelme, középiskolájának meghódíthatatlan büfés hölgye volt, és a sikertelen ostrom azóta birizgálja Parti-Nagy lelkét, gondolatait.
    Lényeg a lényegben mégis a már címben is jelzett, az egész művet, valamint életművet egybeforrasztó rímgyártás, tolltornáztatás. Természetesen némi Isten adta tehetség nélkül a szavak ilyetén csiszolgatása holmi fércmunkának tűnik. Parti-Nagy tehetséges, mégis oly’ erőltetetnek hatnak a rímje, hogy már-már mélyebb értelmet kap az izzadságszagot árasztó fitnesz szócska. A verejtékes munkával megszült rímek megeszik a szavak értelmét, ha pedig mégis akad valamiféle kapocs az egymással rímelő kifejezések között, azt nehéz felfedezni. Nem rossz ha gondolkodni kell egy-egy vers, egy-egy sor értelmén, az azonban tényleg a mű élvezeti értékéből vesz el, ha csak arra figyelünk, mit is akar a művész úr.
        Rövid fitnesz óraként is felfogható Parti-Nagy könyve, amely nem árt a tévé uralta való világban.

(Parti Nagy Lajos: Grafitnesz, Magvető Könyvkiadó, 2003)

Stöckert Dávid



2004. május 18., kedd 15:57


címlap zóna archívum




© 1999-2007, Internet Sopron Egyesület