|
Kulináris |
|
Betyár
zöldbableves
háziférfi
módra
Noha az alább ismertetett étel hozzávalóinak szezonjára még 1-2
hónapot várni kell: a vastagabb pénztárcával és/vagy kifogyhatatlan
hűtőládával rendelkező gourmand háziférfiak bátran lássanak hozzá.
Főzés közben némi sámánisztikus nyárcsináló-élménnyel is
gazdagodhatnak - szorgos munkájuk eredménye pedig önmagáért (és hét
nyelven...) beszél. Tehát:
Kerítsünk először kb. 15 dkg (húsos) füstöltszalonnát,
s legott vágjuk apró kockákra. Vegyünk 3-4 db húsos
zöldpaprikát, csumázzuk ki, szeleteljük vékony karikákra, majd
a karikákat keresztben messük kétfelé. 4-5 db közepes nagyságú
paradicsomot forró víz segélyével nyúzzunk meg (=hámozzuk le a
héját), s daraboljuk cikkekre. (Én mellesleg a hámozással nem szoktam
vacakolni; héjával rusztikusabb...)
Jókora lábosban süssük a szalonnát zsírjára, dobjuk bele a
felvágott zöldpaprikát és paradicsomot. Gyakori kevergetés mellett 4-5
percig pároljuk, majd tegyünk hozzá kb. 40 dkg babhüvelyt -
melyhez a Sors kifürkészhetetlen szeszélyéből az év ezen időszakában
éghajlatunkon sajnos csak konzerv, vagy mirelite formájában juthat
hozzá a közönséges, halandó háziférfiú.
Kevergessük odaadóan ezeket a növényi ornamenseket lassú tűzön
további 10 percig, míg önnön levükben félpuhára párolódnak. Közben ne
mulasszunk el némi borsot, pirospaprikát is hozzáadni.
Jómagam egy bálanölőkés-hegynyi Erős Pistát is szoktam ebben a
stádiumban beleapplikálni, ám ez elhagyható. De már a sóval
óvatosan bánjunk, mert egyes füstölt szalonnákban több a
nátriumklorid, mint a Holt-tengerben. No meg később hasonló
kondíciókkal bíró füstölt sonka is jön a masszához...
Ha szemre-ízre már félpuhának tűnik az anyag, adjunk hozzá
1,5-2 l vizet, dobjunk bele egy-két
marhahúsleves-kockát, aztán fedjük le, és kb. 20 percre
felejtsük az egészet kislángon. Megjegyzem, én a készültségnek eme
fokán 1-2 teáskanálnyi sáfrányos szeklicét is adok hozzá. Ám
mivel ez a nemes fűszerszám kifőve, a tányéron megannyi piros
szúnyogtetemre emlékeztet, ebbéli szándékunk előtt feltétlenül
konzultáljunk a családdal. Megoldást jelenthet a dilemmára a teatojás
használata, de az meg snassz.
Közben se henyéljünk azonban (multitasking!); a
pallásról/kamarából orozzunk egy derék szelet (kb. 15-20 dkg)
füstölt sonkát (na jó, bolti tarja is megteszi...), és -
ujjunkra gondosan ügyelve - túlélőkésünkkel metéljük egészen vékony
csíkokra. Ha zöldségről lenne szó, azt mondhatnám: vágjuk
julienne-re, így azonban in concreto azt mondom:
gyufaszál nagyságú és vékonyságú darabokra célszerű aprítani a sódart.
Mikor a leveske már jóságosan forr, rakjuk bele a sonkát. Meg még egy
teásbögrényi tésztarizst (miszerint: T-rizs). Az eredeti recept
ugyan tarhonyát ír elő -, kinek-kinek háziférfiúi lelke rajta. Az ún.
"kiskockához" vagy "eperlevélhez" mindazonáltal csak
végszükségben folyamodjunk.
A helyes tésztamennyiségre nem árt ügyelni - túladagolás
esetén leves helyett rettentő masszát kapunk ("tésztafőzelék"),
melynek csupán jobb sorsra érdemes kutyánk fog majd örülni. Ha házi
jószág sincs - mehet az egész /dev/nullba... Az alkotás ezen
pontján némi víz hozzáadásával azért javíthatunk a helyzeten.
Midőn - házunk népének okulására és dicsőségére - mindezeket
megcselekedtük, fedjük le az edényt és lassan, gyöngyöztetve főzzük
még 15-20 percig (néha kevergessük). Aztán húzzuk félre a tűzről,
dúsítsuk egy pohár tejföllel (óvakodjunk azonban a "light"
feliratú poharas rémségektől: nyomassunk becsületes, 20%-os
zsírtartalmú teljfelt belé, az árgyélusát!). Kezdő háziférfiak ennél a
munkafázisnál feltétlenül kérjék ki kulinárisan nagytudású, sokat
tapasztalt mesterszakácsok, édesanyák, feleségek, barátnők vagy
anyósok tanácsát. A forró lébe hebehurgyán belegyógyított hideg tejföl
ugyanis érdekes, galuskaszerű alakzatokba képes összeugrani (A
szerző saját - szomorú - tapasztalata.). Mindezt úgy védhetjük
ki, ha a tejfelt egy öblös edénybe kiborítva, ahhoz apránként
adagolunk a forró léből, s minden merőkanálnyi után botmixerrel
(analógok: villával vagy habverővel...) gondosan simára
dolgozzuk. Az így nyert szubsztanciát aztán már bátran
visszarekkenthetjük a lábosba.
A kész leves tetejére szórjunk némi vágott
petrezselyemzöldet, és még egyet (2-3 perc) "rottyantsunk
rajta". És kész!
Az eredmény: fölséges.
A kockázat és mellékhatások tekintetében azonban
vegyük figyelembe az alábbiakat: a leves nagyon laktató,
már-már egytálétel. Csak a - hozzám hasonlóan - egészen elszánt,
azbesztgyomrú evőgép háziférfiak merészkedjenek a leves elfogyasztása
után további fogásokat, úgymiint sülteket, vagy tésztaneműt magukhoz
venni. Egy-két palacsinta, vagy habkönnyű - mintegy szimbolikus -
képviselőfánk még elmegy, de aztán tovább már ne feszítsük a húrt.
Ezirányú bokros tapasztalataim alapján mondom: elégedjünk meg (a
második tányér elfogyasztása...) után egy üveg becsületes, jégbe
hűtött, "pils" típusú, netán dupla bak-, vagy szűretlen búzasserrel.
Esetleg szabadonválasztott színű kisfröccsökkel. A hatás így is
frenetikus: brizáns kalóriabomba.
Mint alanyi (recept)költő elárulhatom: egyszer egy ilyen ebéd
után arcomon renyhén jóindulatú, idiotisztikus vigyorral együltömben
néztem végig A kisasszony című brazil szappanopera három
részének vasárnapi ismétlését. S túléltem, holott normális körülmények
között ettől bárki megállt volna a növésben. (Igaz, az inkriminált
napon vargabéles is volt a leveske után!).
A recept egyébként "bolondbiztos", szinte elronthatatlan. A
végtermék túlzott fogyasztása viszont kétségkívül befolyásolja
munkakedvünket (porszívózás, mosogatás, pláne kertásás: kifu!), és
értelmi képességeinket is. Kellő adag bevitele után már ne
kísérletezzünk nehezebb művek olvasásával: némi korai Hegel meg
Nietzsche hagyján, ám a misztikusokkal és hermeneutikusokkal
csínján bánjunk! Ugyanígy: Suetonius, kevés Platon még
elmegy, Plutarkhosz határeset -, de már Thuküdidész
vagy a Nikhomakhoszi etika szóba se jöhet.
Viszont amit ideiglenesen elveszítünk szorgosság és elmebeli
képességek terén, azt visszanyerjük transzcendentális síkon; lelkünk
megtelik jóindulattal és szeretettel. Két tányér "betyárzöld" után
nyomtalanul elmúlnak esetlegges agresszív, militáns hajlamaink.
Szívünkbe jóság költözik: anyósunknak kezet csókolunk, nem vágunk
papucsot a kutyánkhoz, és számítógépünk hatodik (sikertelen)
újra-installálása után sem szidjuk nagyon Bill Gates anyukáját.
Szélsőséges esetben olyan jóindulattal nézünk kifele a fejünkből, hogy
a tévében hülyeségeket beszélő politikusokban (már-már!) meglátjuk az
embert.
Egyesek szerint azonban ez a mértéktelen sörfogyasztástól lehet.
A szer egyébként addiktív: hosszas nélkülözése esetén súlyos
elvonási tüneteket produkálhatunk. Rájárunk hát az anyagra, mint maci
a mézre. "Kimegyek, anyukám, mikrózok egy kis levest magamnak!"
Jó étvágyat!
- hausman -
| | |
