Új játszótér építését kezdik el a Jereván lakótelepi Kodály téren
Új játszótér építését kezdik el a Jereván lakótelepi
Kodály téren
Új, az EU-szabványoknak megfelelő játszóeszközökkel felszerelt, a Nyugat-Dunántúl
egyik legnagyobbnak számító játszótere épül a Jereván lakótelep központi
részén, a Kodály-téren.
Ma Bertha Árpád önkormányzati képviselő, Hruby József alpolgármester, és
Németh László kivitelező (Fadoktor Mérnöki Iroda) közös sajtótájékoztatón
ismertette az újonnan létesítendő játszótérrel, illetve a közeljövőben
induló építkezéssel kapcsolatos részleteket.
Az EU szabványoknak megfelelő 12 darab játszóeszköz, illetve a biztonságos
esési-, valamint az ütéscsillapító terep kialakítása 1450 négyzetméteres
területen valósul majd meg.
A játszóteret 1,2 m magas léckerítés védi a kóbor kutyáktól, ugyanakkor
a kerítés megakadályozza a gyermekeket abban, hogy játék közben az útra
kimenjenek, és minimális védelmet nyújt a vandálok ellen is.
A játszótéren a gyermekeiket felügyelő szülők számára padokat helyeznek
el.
Az egészen pici és a nagyobb gyerekeknek külön játékterületet alakítanak
ki: 3 éves korig külön játéktér (biztonsági hinta, rugós játékok, kismászóka,
homokozó), 3-4 éves kortól központi vár, hinta, mérleghinta, ugrós játék,
mászófal stb.) várja a játszani vágyókat.
A kulturált szabadidőtöltést biztosító létesítményt hivatalos átadását
augusztus 8-ára, vasárnapra, a Jereváni Napokra tervezik, színes programokkal.
Addig is a jelenleg gondozott zöld pázsitos terepen 2004. július 12-én
indul az építkezés a földmunkákkal, és kb. 2 hétig tart.
Remélhetőleg, elkészülte után együtt vigyáznak majd a soproniak a játszótérre,
hogy sokáig örömet szerezhessen gyermekeknek, szülőknek egyaránt.
T.É.
Fotók: Fadoktor Mérnöki Iroda
2004. július 09., péntek 22:01
|