Drámai végkifejletek Magyar film nem kapott díjat Karlovy Varyban
Népszabadság • Csákvári Géza • 2004. július 12.

Hiába vett részt Magyarország két versenyfilmmel - Janisch Attila Másnap című lassú tempójú thrillere és Nemes Gyula A mulandóság gátja című, a Kopaszi-gát lepusztulását bemutató kísérleti dokumentumfilmje - a XXXIX. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, a szombaton véget ért csehországi mustrán egy díjat sem kapott magyar alkotó.

A 20 ezer amerikai dollárral járó nagydíjat, a Kristály Glóbuszt az Al Ruben vezette zsűritől az Andrea és Antonio Frazzi rendezte Certi Bambini (Gyerektörténet) kapta, amely egy tizenkét éves fiú bűnözővé, egészen pontosan (bér)gyilkossá válásáról szól. Dramaturgiai szarvashiba: a történetet teljesen nyilvánvalóan, előre kitalálhatóan mesélik el; a cselekmény lineáris része harmatgyenge, szinte agyonnyomják az eltúlzott flashbackek. A néha neorealista elemeket giccses tanmesével elegyítő mozi nem fogja helyreállítani az olasz film egyre megkopottabb hírnevét, maradjunk annyiban, hogy legalább korrekt, jó szándékú munkáról van szó.

Én sokkal inkább annak a horvát-bosnyák koprodukcióban készült Tu (Itt) című dolgozatnak adtam volna a Kristály Glóbuszt, amely végül is a zsűri szintén jelentős - de sokkal kevesebb pénzzel járó - különdíját kapta meg. Zrinko Orgesta rendező az utóbbi évtized horvát valóságáról, társadalmi problémáiról beszél. A rövid etűdökből összeálló film úgy mutat be sorsokat, hogy a kis darabkákból végül valóban összeáll a kép: ez nagy rendezői kvalitásról tanúskodik. Orgestának sikerült elkapnia az életnek azokat a pillanatait, amikor ugyan nem történik semmi komoly, kézzelfogható tragédia, mégis mély fájdalmat érzünk. A titok az apróságokban rejlik, olyan finomságokkal van tele ez a mozi, amelyekből azonnal át tudjuk érezni az ábrázolt sorsokat.

A sajtóbeszélgetésen meg is jegyeztük, hogy ilyen mély fájdalom- és depresszióábrázolás szokatlan egy fiatalabb közönségnek (is) szánt mű esetében. Zrinko Orgesta szerint ez mindennapos dolog Horvátországban: egy tanulmányban kimutatták, hogy déli szomszédunknál a megbetegedések egyik fő oka az elburjánzó depresszió. Bár a rendező ehhez mosolyogva hozzátette: ha nem volna depresszió, a XX. században nem készült volna ennyi kitűnő magyar és lengyel film.

Érdekesség, hogy a Philip Morris-különdíjat szintén horvát mű, Vinko Bresan - az ismert író, Ivo Bresan fia - Svjedoci (A tanúk) című, kevésbé sikerült háborús drámája kapta. Ez különösen annak a fényében értékelődik fel, hogy a horvát nemzeti filmgyártás komoly válságban van: évente csupán mintegy három-öt film készül. Ráadásul egy időben nem tud két rendező forgatni, mert nincs két stábra elegendő szakember az országban.

A kritikusok nemzetközi szövetségének zsűrije az orosz Valerij Todorovszkij A mostohatestvérem Frankenstein című családi drámáját találta a legjobbnak. Bár kicsit ijesztően ez is családi körnek indul, a fizikusként dolgozó, két gyerekével boldog házasságban élő Krimov megtudja: nemrég elhunyt fiatalkori szeretőjétől van egy idősebb fia, Pavel. A szituációt az teszi igazán pikánssá, hogy Pavel háborús veterán; elvesztette az egyik szemét, és pszichésen is zavart. Féltékeny öccse nem kedveli újdonsült testvérét, és megkéri pár haverját, hogy verjék meg. Pavel azonban még mindig a harctéri ellenséget látja maga körül, és mindent megtesz, hogy megvédje a családját. A rendező pedig jó érzékkel vezeti át a szociológiai-társadalmi drámát a személyes hangvételű tragédia felé. (A családi dráma egyébként visszatérő, talán a legfontosabb témája a friss európai filmnek, számos ilyen mű szerepelt az információs programban is.)

A Karlovy Vary-i fesztivál programját és hangulatát abszolút pozitívnak értékeljük - bár a versenyfilmek színvonala nem volt a legjobb. De ez egyrészt betudható az európai filmművészet utóbbi években folyamatosan megfigyelhető visszaesésének is. Másrészt az is tény, hogy a legígéretesebb alkotókat, műveket elszipkázza a három monstre rendezvény - Berlin, Cannes és Velence. Sztárokat is nagyon nehéz már idecibálni, most is csak azokat sikerült, akik éppen Csehországban forgatják új filmjüket (Elijah Wood, Jacqueline Bisset vagy a záróestén életműdíjjal kitüntetett Roman Polanski).

A rendszerváltozás után megvolt a komoly esélye annak, hogy a vasfüggöny lebontásával együtt a régió legnagyobb filmes eseménye is összeomlik. A fesztivál vezetői azonban sikeresen életben tartották a mustrát. Információs programjában a legfontosabb fesztiváldarabok bepótolhatók, tehát annak is érdemes eljönnie, aki esetleg nem tud eljutni a három nagy fesztiválra.

Ez azonban nem lett volna elég a túléléshez. Kell az a rengeteg fiatal is, aki ma már szerves része a rendezvénynek. Sosem láttam még olyan fesztivált, amely ennyire laza volna. A szocreál hangulatot árasztó fő helyszínt, a Thermal Hotelt pedig feldobja a rengeteg kolbászsütő és sörsátor, ismerek olyan kollégákat, akik rendszeresen több kilót fölszednek az itt töltött bő egy hét alatt. A hátizsákos egyetemisták pedig szinte bekebelezik a fürdővárost, a bulihangulat ellepi a vetítési helyszíneket is. Az is pozitív, hogy az előadások kezdése előtt pár perccel ingyen is beengedik az embereket, így a fesztivál minden egyes vetítése telt házzal zajlik. Az idén egyébként a több mint 230 filmet mintegy 125 ezren nézték meg: ez új nézőcsúcs.

Az Európai Unió pontosan tudja, hogy hány tehén legel rétjein, de arra vonatkozólag csak becslései vannak, hogy hány ember él a 25 tagországban - jelentette ki Michel Vanden Abeele.

Az Eurostat igazgatója azért nyilatkozott erről a belga L'Echo című lapnak, hogy az Unió vezetőit felszólítsa arra, hogy hagyják abba a szükségtelen adatok felhalmozását.

"A kergemarhakór miatt pontosan tudjuk, hogy hány tehén van Európában, de arról nem tudunk pontos adatokat szolgáltatni, hogy valójában hány ember él az Unióban" - nyilatkozta a 'főstatisztikus'.

A legutolsó év, amelyről teljes adatok állnak rendelkezésre 2001. és akkor 80587601 tehén volt Európában. Emberből jelenleg körülbelül 450 milliót tartanak nyilván.
 Reuters

A fővárosi hidak karbantartása egyre halasztódik. Nem életveszélyesek ugyan, de felújításra szorulnak, ugyanis nagyon rossz állapotban vannak – mondta Apáti Ernő, a Hídépítő Részvénytársaság vezérigazgatója. Szerinte ennek oka elsősorban a pénzhiány. A hídállomány bizonyos százalékát évente fenntartásra, felújításra kellene fordítani, de ez nem történik meg. Leszögezte: nem budapesti és nem magyarországi, ez világjelenség. Az unióban erre vonatkozóan egyelőre nem létezik semmiféle norma, de azt szokták mondani, hogy az állomány értékének egy-két százalékát minden évben fenntartásra kellene fordítani, ennek ellenére ez nem következik be.

A szakember nem tudta megmondani, hogy hazánkban jelenleg hány híd van, de azt megjegyezte: csak Budapesten több százat tartanak nyilván. Ezek fenntartására évente milliárdokat kellene költeni, erre viszont nincs keret. Apáti állítja: tűzoltás jellegű javítás folyik Európában mindenhol, hiszen a hidak többségét az illetékesek csak akkor kezdik el felújítani, amikor azok már közel kerülnek az életveszélyes állapothoz. – A Margit hidat is fel kellene újítani, itt is nagy lemaradásban vagyunk. Az utolsó komoly beavatkozás 1978-ban volt, azóta semmi komoly restaurálás nem történt. Sajnos, a forgalmi viszonyok nem teszik lehetővé azt, hogy kivegyék – mondta. A szakember információi szerint ez csak akkor kezdődhet el, ha valamelyik északi híd elkészül. – Nem vagyok benne biztos, hogy nem lesz rá szükség előbb – hangsúlyozta Apáti.
Forrás: Magyar Rádió

Egy helyi ember a különbséget magyarázza. A Volt fesztivál nyugat-magyarországi, nem úgy mint a mezőtúri, tokaji, vagy időnként az EFOTT. Mások az emberek. Gondolom a kulturáltságra céloz. Tévesen. Talán több a fiatal, diszkón nevelkedett, pipás/csíkosmackós fiatal. És akkor?

Roy és Markovic

A Voltnak egy sajátossága biztosan van. Utólagosan levont következtetés: durva zenéket játszanak, sokat. Mindegy, hogy rock vagy elektro. De az is lehet, hogy csak mi futottunk folyton ilyen zenékbe. Leszámítva a berockosodott Roy és Ádámot, akik próbálják megénekeltetni az egyre borongósabb eget kémlelő ötven fős közönséget.

Valójában, sokakkal együtt mi is az éjfél után kezdődő londoni LTJ Bukemet jöttünk megnézni. Danny Williamson alias Bukemmel kapcsolatban már a "neves dídzsé" kifejezés sem pontos. Legendáról beszélhetünk ugyanis. Egy, vagy talán már több generáció alapművei kötődnek nevéhez. Logical Progression, Earth, Demon's Theme... Egyelőre azonban maradjunk az alapozásnál. Journey inwards.

 
Bukem 
Boban Markovic a nagyszínpadon. Személyében pedig egy igazi nemzeti hőst tisztelhetünk. A soproni közönség talán kissé visszafogottabban mozog a szerb rezesek zenéjére. Igazából csak a legismertebb dalok késztetnek jelentősebbnek nevezhető csípő- és karmozgásra. Hiába, nem, ez nem Pécs, ez nem Szeged. Az osztrák határsávon nincs meg pontosan az az életérzés – üsse kő, legyen ebből is sztereotípia.

A szentély ezen a fesztiválon, ezen a napon egy kisebb sátor, ahol szigorú figyelmeztetés hirdeti: belépés csak 18 éven felülieknek. Sorba állunk, lehetetlen színű pecsétet maszíroznak a csuklómra. Bent semmi nyoma a felnőttségnek. Ugyanazok az emberek, mint odakint. A színpadon emberkísérlet, emberperformance, bekötött szemű vállalkozó kedvűekre próbál hatni a társulat. Igen jó előadás. Főleg a hagymát habzsoló nők lehelete. Hagymásrétes-imitálás. Részletesebben majd egyszer.

Bukem for all
Minél előrébb tartunk az időben, annál nehezebb bejutni ide, egyre nagyobb sorbanállás, egyre kevesebb gumikötélen himbálózó ember.
Bukem előtt még hátra van néhány dj. Az ízí hip-hopról lassan hangolódunk át az egyre durvább ütemekre. Aztán valamikor hajnali egy után színpadra lép Bukem és állandó MC-je, vagyis megmondóembere, Conrad. Ekkorra már lépni is alig lehet a sátorban. Bulizósabb drum’n’bass-re számítunk, minőségire. Meg is kapjuk, a közönség végre önfeledt, elengedi magát, és körpályára állított táncolási kedv uralkodik el.

A dj és az mc gyakorlatilag teljes összhangban tud tolni egyet-egyet a hangulat feliratú potmeteren (is). Fél óra elteltével már hihetetlennek tűnik, hogy vége lesz egyszer. Pedig.

Visszatérve a korhatárra. Mellettem arcizomrángásban szenvedő tinédzserek vihorásznak azon, ahogy a többiek táncolnak. A helyi diszkóban felszedett tudásukat próbálják időről időre megvilantani. Milli Vanilliék mégis közöttünk vannak. Elég idétlenek, főleg, ahogy megpróbálnak meggyújtani egy cigit. Szívjad, ne fújd. Nem segít. Egy órán keresztül próbálja kiégetni a dzsekimet. Nem sikerült. Azért valamit az én generációm még jobban tud.

Útban vissza, a sátor felé még beleütközünk a Viva színpadába, ahol eszméletlen ütemben forog a bakelit, masszív rémálmok oka lesz ez, a néhány méterrel arrébb található sátrakban. A hullafáradt reggelen a színpadbontás embertelen hangjaira ébredünk. Biztonsági őrök elnyűtt tekintetet próbálja meg végigkövetni távozásunkat. Felkelt a nap. Jöhetne valami közhely arról, hogy Sopron, meg hűség, meg város.
Oké Volt.
 
Szabó Gergely

- Az egyházak korábbi elképzeléseivel szemben az állam nem támogatja az úgynevezett bővített rekonstrukciós programot – mondta el Áts Tamás miniszteri biztos. A miniszterelnök úr és Hiller István miniszter úr is több ízben jelentette ki, hogy központi költségvetési forrásból fogják finanszírozni a Mátyás-templom műemléki rekonstrukcióját. Folyamatosan tárgyalunk a tulajdonossal, majd a jogerős építési engedélyek birtokában reményeink szerint kora tavasszal kezdődhet meg a templom teljes rekonstrukciója, azonban már ez év októberében is látható jelei lesznek, hiszen életveszély elhárítás címen a főtornyot fel fogjuk állványoztatni, és azokat az életveszélyessé vált kőelemeket fogjuk átvizsgáltatni, amelyek az elmúlt időszakban köztudottan sok problémát okoztak a tulajdonosnak.

- Minderre mennyi pénzt költ az állam?
- A csökkentett programú beruházás várható költsége körülbelül 3,5 milliárd forint lesz, de erre pontos összeget csak akkor fogok tudni mondani, amikor a kiviteli szintű tervdokumentációja elkészül a beruházásnak.

- Az egyház 2001-ben bevezette a belépődíjat, ezzel ő tudna-e mégiscsak részt vállalni a fölújításból?
- Információnk szerint éves szinten körülbelül 800 ezer, azaz közel egymillió látogatója van a Mátyás-templomnak, ez százmillió forintos nagyságrendet jelent bevételként az egyháznak, ez egy csepp a tengerben.
 
Kádár Dóra

Egyes nézetek szerint a Prut és a Szeret között kell keresnünk Etelközt (folyóköz), ahol a nyugati irányba vándorló magyarok a honfoglalás előtt hosszabb ideig megtelepedtek, s a csángók ősi rétege azokból adódik, akik akkor nem vándoroltak tovább, hanem itt megmaradtak. Más nézetek szerint a csángók történelme összeforr a székelyekével, a kora középkori magyar állam a Kárpátokba telepítette mint természetes határra az őrizettel megbízott székelységet, és az ettől keletre eső területeken az utak, gázlók, szorosok mellé előretolt ékekként települtek csángó falvak, amelyek a kisebb nomád támadásokat megállították, a nagyobbakat megtorpantották. A fönnmaradt földrajzi nevek ez utóbbit látszanak igazolni.

A Székelyföld népességmegtartó ereje véges, mostoha mezőgazdasági környezete további kirajzásokhoz vezetett, így jöttek létre Moldovában később is csángó települések, s tán innen származik a csángó elnevezés, hogy „elcsángáltak" a közösségtől. A huszita háborúk után is Moldovába menekültek a magyar túlélők. Némely nézetek szerint a Brassó környéki falvakban megtelepedett székelyek is csángók.

A határőrizet és a birtokviszonyok gyökeres átalakulása Mária-Terézia és II. József idejében nem csak itt, hanem Európa-szerte elindítják a mezőgazdaság átalakulását, a nagybirtokrendszer megszilárdulását, a paraszti életforma azóta is megoldatlan folyamatos átalakulását. A székelység történelmében bekövetkezik a Madéfalvi veszedelem, ismét egy nagy kirajzás, a Monarchia területéhez tartozó Bukovinában alapítanak hét falut (Andrásfalvát, Boldogfalvát, Hadikfalvát, Istenfogadj-ot, Istensegíts-et, Józseffalvát s Magyarfalvát). Őket is csángónak nevezi az általánosító, egybemosó szemlélet.

Európa parasztságának két válasza volt a történelem kihívására. Az egyik a születésszabályozás, amely az egykézéshez vezetett, a másik a kirajzás. A nagyobbrészt katolikus csángók és székelyek válaszára jellemző, hogy az említett hét falu lakosságát egy csángómentő akcióban 1941-ben áttelepítették előbb a visszacsatolt Bácskába, majd onnan menekülniük kellett az ország belsejébe. Nem egészen kétszáz év alatt ennek a hét falunak a lakossága megtízszereződött, miközben Európa népessége csak megduplázódott.

Nem ez volt az egyetlen csángómentő akció. A bukovinai csángók között a XIX. század 80-as éveinek elején, több rossz termésű év után, erős mozgalom keletkezett a hazába visszatérés ügyében. Ugyanazon időben történt az aldunai réti földek kiszárítása s töltésekkel való biztosítása. Ez a kincstári terület alkalmas települ kínálkozott, és az 1882-ben Somssich Pál elnöklete alatt megalakult csángó magyar egyesület erélyesen munkába vette a visszatelepítés ügyét. Körülbelül 100 000 forint gyűlt össze, és 1883-ban Odescalchi Artur herceg Bukovinába indult, hogy körülbelül 1000 munkást visszahozzon a hazába. Ezek helyett azonban több mint 3000 jelentkezett, ellátásukról nem volt kellően gondoskodva, az új falvak sem a Duna, sem a belvizek ellen nem voltak kellően megvédve, és így a gyarmatosok újabb nyomorúságra jutottak. A telepítést külön kormánybiztos vezette. Három falu épült: Székely-Keve Kubin szomszédságában, Sándoregyháza és Hertelendyfalva, Pancsova közelében. Egy másik akció Déva környékére telepített csángókat, akik hamarosan megint román alattvalókká váltak.

Ebben a fogalmi zűrzavarban csak azt nevezhetjük csángónak, aki annak vallja magát. A hagyományos paraszti életforma és a faluközösségek megőrizték a nyelvet, amely elszakadt a tömbtől, erős román hatásoknak volt kitéve, de sok elemében még ma is föllelhetők a székely nyelvjárás jellemzői. A XIX. század második felében létrejött az erős román nemzetállam, s iskolával, hivatallal, kényszerrel és egyházi közreműködéssel megkezdte a csángók jó románná alakítását. Kisebb csoda, hogy egyáltalán találunk még olyanokat, akik megszólalnak magyarul, őriznek valamit a hagyományokból. 1990 után megváltozott a magyar kisebbségpolitika, a csángóknak is jut valami a magyarországi támogatásokból, és az a tapasztalatom, hogy a legkisebb ide eljutó támogatás is nagy változásokat képes elindítani. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, a magyarságukat vállalókat gyanakvás és közmegvetés kíséri sokhelyütt.

A székelyek és a csángók sorsa párhuzamos, az elrománosodás folyamata a szórványban mindenütt gyorsabb és radikálisabb, mint Csángliában.

Meséljük már végig a történetet, ami a történelemkönyvekből általában kimarad. A Rákóczi - szabadságharc korában Magyarországnak mindössze 3-4 százalékát vonták mezőgazdasági művelés alá, a földből élő népesség nagyobbrészt a közös használatú árterek, legelők, kaszálók, erdők, havasok használatából élt, ahogy élni tudott. A birtokrendezés és a nevesítés vezetett oda, hogy a hatalmas területek betagolódtak egy-egy nagybirtokba, a szabadparaszti és jobbágytelkek aprózódtak, a terjeszkedésnek, a növekvő népességnek nem jutott föld, a máig továbbélő kisgazda és parasztpárti világnézet innen eredeztethető. A Székelyföldet csak százéves késéssel érte el a havasokat is magántulajdonba adó, telekkönyvező kapitalista szellem. Arányosításnak nevezték a rendeletet, lényegében azt jelentette, hogy a völgyben meglévő földtulajdonok arányában osztották el a hegyek, havasok területét a tulajdonosok között. Ezzel végképp kihúzták a földet a székelység lába alól. Most már nem Moldova a vándorlás, kirajzás iránya, hanem Románia egyéb területei, a XIX. század végén csak Bukarestben kétszázezernél többre becsülik a magyarok létszámát, s akkor még nem beszéltünk a többi dinamikusan fejlődő román városról Konstancától Krajováig. Jóval Trianon előtt megkezdődtek azok a folyamatok, amelyeket a nagyhatalmak döntése csak továbblódított. Félmilliónyi székely kitántorgott Amerikába (lásd: Ábel Amerikában). Most éljük az utolsó kirajzást, a cél most már szinte bármely ország, amely hajlandó befogadni az idegent, a legtöbben Magyarországra távoznak. Az utóbbi tíz évben háromszázezerrel fogyatkozott a romániai magyarság létszáma.

Mi tartotta meg a csángókat évszázadokon át? Távol a magyarságtól, idegen környezetben, szegénységben. Talán a vallásuk, amit szabadon gyakorolhattak. Most, az utóbbi évtizedekben éppen a vallás az elrománosítás legfőbb terepe. A XIX. században, a XX. század elején még küldtek egy- egy magyar papot a Székelyföldről segítségképpen, és voltak imakönyvgyűjtő segélyakciók az anyaországban. Most aláírásokat gyűjtenek a csángók, vallási vonalon lobbiznak a magyar nyelvű misékért. Pár éve a pápa az ökumené szellemében Bukarestbe látogatott, de valahogy nem fért bele a programjába a katolikus vidékek meglátogatása az országban, bizonyára nem akart felesleges diplomáciai bonyodalmakat kavarni. A fiataloknak román az öntudata, Olaszország irányába készülődnek, ahol a rokon nyelv és a katolikus vallás megkönnyíti a beilleszkedést.

Itt hallottam, valakitől idézték, ha Magyarország lemond a csángókról, akkor előbb-utóbb lemond a székelyekről is. Egészen máshogy hangzik, mintha az anyaországban mondja valaki, és más keserűség hatja át, ha Erdélyben bukik ki az ajkakon. Mi keresnivalónk van a nagyobbrészt románul beszélő falvakban? Gyanakvás és idegenkedés követi lépteinket, mintha ellenséges terepen járnánk.

Még két rövid történet a pesszimista folyamatábrázolás végére, annak érzékeltetésére, hogy a romániai magyar politika milyen furcsa röppályákat vesz fel ezen az otthonos, mégis idegen terepen.

Klézsén járt Markó Béla politikus, a tévéből ismert személyiség, így mesélték nekem, be is gyűltek a kultúrházba vagy száz-százötvenen. A magyar-magyar találkozó úgy zajlott, hogy megkérték, beszéljen magyarul, nekik nemigen van alkalmuk ezen a nyelven informálódni a politikai helyzetről, de engedje meg a Tisztelt Markó Béla úr, hogy ők pedig románul tehessék föl a kérdéseiket, mert nekik így könnyebb. És ezen a módon zökkenőmentesen folyt a társalgás, olyannyira jó hangulatban, hogy a végére az egyik helybeli megkockáztatta a magyarul megszólalást. A következőt mondta: Nagyon megköszönjük Markó Béla úrnak, hogy mi moldvai románok ilyen szépen beszélhetünk magyarul.

A másik egy vicc. Tudom: a vicc halála, ha elkezdik megmagyarázni, de itt mindenképpen vázolnom kell az előtörténetet. Hat-hét évvel ezelőtt hallottam a magyarországi eredetit, akkoriban Torgyán volt a parlament primadonnája, napirend előtti hozzászólásaival tematizálta a közbeszédet, sokan röhögtek rajta, különösen értelmiségi körökben, az egyszerűbb emberek körében pedig ő volt az, aki kimondja a valódi kritikát. Az eredeti róla szólt, megfogalmazva azt a felemás helyzetet, ami népszerűség és elutasítás között ingadozik egy politikus megítélésében. A klézsei változat: Terroristák törnek be az ülésező román parlamentbe, fejükön csuklya, kezükben gépfegyver. A képviselők föltartott kézzel fölállnak, néma csend. Az egyik terrorista megkérdezi: - Melyik a Markó Béla? (románosan mondják: Marko Belo). – A megszólított fölemeli a kezét. Ismét a terrorista: - Na, Belo, bukj le! – és tratatatata, lelövik az összeset.
Krebsz János-