|
Mi1más |
|
Az ágy
Kis ágytörténet, a "Háztartás" c.
folyóirat 1886-os számából
Az ágyban kezdődik, az ágyban végződik (rendesen) életünk. Az ágy a mi
bizalmas barátunk, ő ismeri legelőbb a fiatal leány álmait, az asszony
könnyeit, a beteg szenvedéseit, puha karjaiban indulunk a legnagyobb
utunkra. Még a törvény is tiszteletben tartja, minden ingóságot
lefoglal, csupán az ágynak kegyelmez meg.
Mennyi változáson ment keresztül az ágy, melynek első alakja a
paradicsom pázsitja, majd a lehullott falevelek voltak!
A legrégibb ismert ágyakat Egyiptomban lehetett rajzok után kikutatni;
többnyire állatalakokat, oroszlánokat, gazellákat stb. tüntettek
föl.
A Biblia is említést tesz Salamon király arannyal és ezüsttel berakott
czédrusfa ágyáról.
Görögországban eleinte nemes egyszerűség uralkodott, Homér szerint
Ulysszes maga faragta ki ágyát egy kivájt olajfa törzséből, de az
ázsiai népekkel való összeköttetésük őket a luxusra tanította, és a
régi vázákon és kelyheken igen pompás, festményekkel ékített, sőt
derékaljjal ellátott és drága selyemtakarókkal borított ágyak rajzai
láthatók.
A rómaiak megtartották az ágy görög alakját, de még nagyobb gondot
fordítottak rá, mert egész nap azon hevertek, ez helyettesítette a
széket, dívánt, karszéket, még az étkezést is félig fekvő helyzetben
fogyasztották el. Az ágy többnyire érczből, vagy elefántcsonttal
berakott drága fából készült; a derékalj, melynek tartalma eleinte
csak szalma vagy szecska volt, mindig puhább anyaggal töltetett meg.
Így nagyon szerették, a Germániából szerzett libapelyheket,
Heliogabalus császár pedig csupán a fiatal foglyok szárnyai alól
tépett pehellyel töltette meg dunyháit.
A középkorban megtartották a római ágy alakját, mely a fejrészen
emeltebb volt - néha annyira magos volt, hogy félig ülő helyzetben
nyugodtak rajta, és magas lábakon állt; de nem fordítottak rá annyi
fényűzést. A XII. században azonban kezdtek az oszlopos ágyak
mutatkozni, és a takarók is nagy értékű hímzésekkel ékíttettek.
A XIII. századbeli ágyak többnyire igen alacsonyak voltak; köröskörül
farag-
ványos kerítéssel, melynek az egyik oldalán nyílás volt, hogy könnyen
lehessen bebújni.
A XIV. században már óriási ágyakat, valódi ágyasházakat faragtak,
mennyezettel, kárpitokkal, a takarók arannyal, hímzéssel, még prémmel
is föl voltak díszítve. Nem volt ritkaság 2 m széles és 3 m hosszú
ágyat látni.
XVI. századbeli ágyak a műfaragás remekei voltak, a legdrágább
fanemeket, mint az ébenfát, rózsafát, czédrusfát használták föl valódi
szobrászalkotásokká. A fafaragás akkor élte legszebb korát, mert a
magas székek, asztalok, pohárszékek mind művész kezét
foglalkoztatták.
XIV. Lajos franczia király ismét a kárpitosoknak szerzett munkát. Ezek
úgy el voltak foglalva a drága szövetek redőzésével, a szőnyegek
elhelyezésével, hogy a szép faragványokat lassanként mind
beborították, pazarul bántak a bársonnyal, selyemmel, paszománnyal és
mindenféle új hálófülkék berendezésén fáradoztak.
Sok túlhajtás mutatkozik a XVIII. századbeli ágyakon, az eredetiség
sokszor az ízlés rovására megy; de a század vége felé már ismét utat
tör magának az egyéni ízlés, a tengerészek hajózási jelekkel ellátott
ágyakat készíttetnek, a harczosok nyugvóhelyei sisakkal és
hadijelvényekkel díszíttetnek. A képzelőtehetség új és új formákat
alkot.
A XIX. század nagyobbára elűz minden pompát, és ha elvétve egy-egy
elfüggönyözött, csipkefelhők közé rejtett ágyra is bukkanunk, de azért
az egészség törvényét követve úgy készítjük és állítjuk ágyainkat,
hogy a levegő minden oldalról hozzá férhessen és kitisztítható
legyen.
Egyszóval mindenki választhat illő fekhelyet, a nagy parádés-szerű,
lépcsőkön nyugvó, oszlopos ágytól kezdve, az egyszerű tábori vaságyig,
amelyet I. Napoleon és Frigyes szeretett.
Lejegyezte: ZaZa
| | |
