|
"A következő látványos esemény a nagy-nagy zabálás volt, mindenki elképzelheti, több ezer ember nekilát enni..."
Halhalál minden
mennyiségben
A legfatálisabb hiba, amit stoppos elkövethet, hogy szombat délelőtt
kialvatlanul, másnaposan és zuhanyozatlanul indul el
Délkelet-Magyarországra. Ennél már csak egy kicsit durvább, ha
nem képes tanulni az előző nap tapasztalataiból, és a következő
reggelen hasonló állapotban, zuhogó esőben próbál eljutni a
Balatonra.
A különbség csupán annyi, hogy az utóbbi legkevésbé sem sikerült,
az előző igen, de milyen áron; Mezőtúr-Baja távolság (202 km) nyolc
óra alatt. Az egyetlen enyhítő körülmény, hogy aki még sosem járt
Baján - Halászlé-ünnepélyen - az nem láthatta a földkerekség
legvidámabb poklát.
Az említett esemény szombaton este hat órakor kezdődött azzal a
momentummal, hogy a Szentháromság téren közel kilencszáz apró
tüzet
gyújtottak meg, közel kilencszáz kondér alatt a minden bizonnyal
mazochista hajlamú szakácsok. A hatás szinte leírhatatlan, a teret
percek alatt elborította a vágnivaló füst, a látótávolság jelentősen
lecsökkent, a hőmérséklet több fokot ugrott. Ez a jelenlevőket
szemlátomást nem zavarta, kis társaságunk ellenben több ízben sírva
fakadt, mire sikerült egy viszonylag füstvédett sörözőbe
menekülni.
Nemdohányzó helyiségbe. A rákövetkező másfél órát itt böjtöltük ki,
csak kisebb, lélegzetvisszafojtott portyákat megengedve, azzal az
egyetlen céllal, hogy betetkintést nyerhessünk a halászléfőzés
titkaiba. A halászléfőzés kulcsa a füst, ennyi biztosnak tűnik, ez
pedig túladagolásban volt jelen.
 
Ezen túl semmi sem, ugyanis a
helyszínen kizárólag a felforralást hajtották végre, az összes többi
mozzanat titok.
A következő látványos esemény a nagy-nagy zabálás volt, mindenki
elképzelheti, több ezer ember nekilát enni...
Az est fénypontjának a rendezőség minden bizonnyal a könnyűzenei
blokkot tűzhette ki, bár nem egészen világos, hogy miféle hangulat
lehetett a cél olyan előadókkal, mint a Ces't la vie, meg az
Ámokfutók, meg az utolsóként szereplő nevesincs lakodalmas
rock-formáció. A koncepció talán szélesebb réteg figyelmének
felkeltése lehetett, OK, érthető -, de milyen áron?
Annyi baj legyen, a Ces't la vie-t még megnézegettük, az
átlagéletkor
rendhagyó módon harminc körül volt; a tizenkét éves cicababákkal,
tinifiúkkal, és az őket pesztráló szülőkkel együtt.
Egész soká' bírtuk, azután menekülés; a változatos mértékben
leittasodott
háziférfiak ismeretsége, boruk, bodzapálinkájuk (!!!) kicsivel
nagyobb kalandnak ígérkezett. Menekültünk volna, de helyette
húszperces
közelharcba bonyolódtunk a bámész tömeggel. Mindegy, kijutottunk.
A rendezőségnek a hangulat hazavágására irányuló törekvése teljes
kudarcba fulladt, a rákövetkező népzenei blokk (moldvai, görög,
sokféle, apró amnézia /bodzapálinka.../) végül hatalmas
örömünnepbe
torkollt, ki tudja meddig.
Innentől káosz és zűrzavar.
Ami biztos, hogy a reggel a Sugovica partján lelt,
nejlonzacskóba rejtett halászlé-maradékkal, csepegő esővel, észbontó
fejfájással.
zs88
|
