Rovat: Sziget
2002. augusztus 05., hétfő 16:09
Egy fergeteges vasárnap
Egy fergetes vasárnapEz a vasárnap is úgy kezdődött, mint a többi: vörös szemekkel, és fáradtan ébredtem. A különbség tán csak annyi - szokványos vasárnapjaimhoz képest -, hogy most a Szigeten ébredtem! És ez óriási erőt ad az embernek! 3-4 óra alvás is csodákra képes, és hiába ébredsz fáradtan, a zene pillanatok alatt életre ráz. A nap fénypontjának a Die Toten Hosen ígérkezik, de Bandi is lemászik hozzánk a Hegyről, a Tankcsapdáról nem is beszélve. De még gyerek az idő, lássuk, mit tartogat nekünk ez a hosszú délután! A programot átböngészve nem találtam semmi szembeötlőt, amire úgy elsőre lecsaptam volna, de végül Bacsi barátom rábeszélésére elnéztünk egy asztrológiával kapcsolatos előadásra. Asztrológia: tudjátok, az a tudomány, mely a csillagok állásából megmondja neked a jövendőt! A múltadról nem is beszélve. Nos, először talán kicsit szkeptikus voltam, de mivel bizonyos szintig vevő vagyok minden újra, így belevágtunk. Egy sátorban volt az előadás, ahol még a cipőtől is meg kellett szabadulnunk, így óvva a kemény talajt borító szőnyeget. Mondhatom, talpaimnak olyan volt ez, mint a mennyország! Napok óta cipőben reggeltől elalvásig, jól jött ez a kis masszázs. A szőnyegen párnák vártak, leheveredtünk, és vártuk, hogy kezdődjék az előadás. Nem is tudom, mikor éreztem utoljára párnát! Belesüppedve éreztem már, hogy visz az ár. Hullámaival hátam simogatja, és álomba ringat. Elalvás és ébrenlét között utolsó pillanatban azonban Bacsi lökött meg. A galád! Kint lesz az előadás, nem idebent, szedelőzködjek. Eztán rohantunk Bandira! Bandi és a Kispál és a Borz. Legutóbbi koncertjük után kicsit unszolni kellett, hogy elmerészkedjek megint Kispált nézni. Szokványosan indult, talán már picit fáradt voltam, de a koncert alatt valami történt! Nem tudom mi, minden a régi: a levegő perzselően meleg, a régi arcok, a megszokott számok. Nem, nem is, a számok talán picit mások! De nem ez volt az, ami megfogott. És ez nem csak rám volt ilyen hatással, hanem az egész nézőseregre! Ilyet még tényleg nem láttam. Olyannal már találkoztam, hogy a közönség nem akar elengedni egy együttest, de ilyen duzzogással, és akaratossággal, ahogyan most a közönség fogadta a távozást, ilyet még nem láttam! Toten Hosen következett, de még láttunk valamit a Tankcsapda koncert végéből is. Sajnálom, hogy lemaradtam róluk! A közönség hangulatából úgy tünt, ők is fergetegeset produkáltak! Az este hátralévő része megint óriási bulizással telt, sátorról-sátorra mászkálva kóstolgattunk bele a stílusokba, és ragadtunk le egy-egy helyen, ha tetszett a zene. Kiváncsian várom, az elkövetkező két nap mit tartogat! Kapcsolódó cikkek (szigetbeszámolók):
Gyere pörögj míg bírsz...
|