A Páneurópai Piknik és Temesvár–1989. december fotódokumentum-kiállítása Nagyváradon
A Páneurópai Piknik és Temesvár–1989. december fotódokumentum-kiállítása
Nagyváradon
A világtörténelem gyászos 2001. szeptember 11-éjén
nem sok figyelem jutott a hírek között a németországi Magyar Nagykövetség
újjáépített székházának megnyitójára, amelyen csaknem1200 személy jelent
meg Brandenburgi Kapuval szemben, az Unter den Linden 76. szám alatt.
A Páneurópai Piknik '89 Alapítvány néhány hónappal azelőtt
értesült arról, hogy a berlini nagykövetség átadását követően a helyszínen
lehetőség nyílik a soproni Páneurópai Piknik dokumentumainak bemutatására.
A Berlinben, majd azt követően számos németországi
városban bemutatott soproni kiállítás anyagát dr. Rumpf János egykori szervező
állította össze és aktualizálta a Páneurópai Piknik '89
Alapítvány gazdag dokumentumtárából és az azóta összegyűjtött dokumentumokból.
Tavaly decemberben a temesvári forradalom évfordulóján
a Páneurópai Piknik előzményeit bemutató anyaggal kiegészült gyűjtemény,
a temesvári 1989-es eseményeknek, a berlini fal leomlásának, valamint a
lengyel Szolidaritás-mozgalom dokumentumaival együtt egy olyan kiállítássá
állt össze, amelyre, mint a Piknik egykori szervezője, Filep Mária mondta:
"csak álmaikban mertek gondolni".
A héten Nagyváradon, második erdélyi állomásán,
a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi székházában nyílt
meg a katarktikus erővel ható tárlat.
|
"Azt kívánom, hogy egyszer s mindenkorra leomoljanak
azok a falak, melyek elválasztanak bennünket a román nemzettől, Európától,
magyarországi testvéreinktől és legjobb önmagunktól, hogy megszűnjön az
az egyetemes megosztottság, mely megmérgezi Európa jelenét..." |
Filep Mária elmondta: nem csak emlékeztet és dokumentál
a kiállított anyag, de erkölcsi tartást, erőt és hitet ad a küzdelemhez. Ugyanakkor hatalmas ereje van, olyannyira, hogy sokan,
a temesvári felkelés résztvevői, átélői közül félnek azt megnézni. A
a temesvárihoz hasonlóan a nagyváradi tárlat ereje abban is megnyilvánul,
ahogyan történelmi hitelessége általis példátlan egyetértést teremt magyarok,
románok, szerbek, németek között, akikhez a megnyitó során Tőkés László,
a kiállítás védnökeként is szólt.
A megnyitón felolvasták Tőkés Lászlónak az 1989.
augusztus 19-i Páneurópai Piknik résztvevőihez intézett levelét, amelynek
megállapításai a jelenbeli állapotokra is mind érvényesek.
A képek, dokumentumok a két ország különböző rendszerváltozás
utáni helyzetére is élesen rávilágítanak, Például arra, hogy Romániában
az 1989-es decemberi események alatti mészárlások elkövetői szabadok, és
még mindig a hatalom a kezükben van.
A sopronpusztai határáttörést és előzményeit – sokaknak
még manapság is ismeretlen – bemutató dokumentumok mellett, a kor hiteles
megítélését segítik, a romániai '89-es embertelenül szörnyű eseményeit
idéző, megrázó dokumentumfotók, amelyek nem utolsó sorban Sopron jó hírét
viszik a magyarlakta és nem magyar-lakta kárpát-medencei területekre.
A kiállításon résztvett Turi Gábor,
Debrecen alpolgármestere és Traian Orban, a temesvári Forradalmi Emlékház
igazgatója, aki úgy gondolja, hogy a két anyagnak szétválaszthatatlanul
kell továbbhaladnia, ezért ő maga személyesen vállalta fel a vándorkiállítás
további sorsának irányítását. Egy hónap múlva Újvidéken, majd azt követően
Marosvásárhelyen mutatják be a Páneurópai Piknik és Temesvár –1989. december
című, sorsfordító események közös fotódokumentum-kiállítását, amely minden
egyes alkalommal a kölcsönös, szellemiekkel való töltekezésre ad lehetőséget
a határ innenső és túlsó oldalán.
Fotó: Bihari Napló, Nagyvárad
(Köszönet illeti Rais W. István főszerkesztő urat a cikk képi anyagának
létrejöttében nyújtott segítségért.)
Tőkés László alábbi írásos üzenetét a Sopronpusztánál
1989. augusztus 19–20-án tartott vasfüggönybontó Páneurópai Piknik résztvevőihez
intézte.
“Itthon maradunk, de veletek tartunk“
Kedves Testvéreim, Európában!
Földrészünk itt élő lakói sóvárogva tekintenek a megindult
világ nagy találkozói felé, melyeken nem vehetnek részt. Országunkban is
akadna seregnyi ember, aki közétek állna, és határtalan lelkesedéssel csatlakozna
az egyre izmosodó európai meneteléshez, és vetné kezét az elócskult határzárakra,
de jó szándékuk ezernyi falba ütközik. Ott lennénk mi is, ha meghívnátok.
De kit is hívnátok, hiszen mi csak egyedeinkben létezünk? S kiket is képviselnénk,
ha ott lehetnénk, hiszen saját hazánkban sem gyűlhetünk össze, természetes
élet- és célközösségeink lehetőségeitől meg vagyunk fosztva.
S ha mégis hívnátok – nem érkezne meg a meghívó. Amennyiben
mégis megjönne, postán vagy rejtve, jelentenünk kellene a hatóságoknak,
és gyötrő kihallgatásoknak tennénk ki magunkat külföldi kapcsolatainkat
illetően, míg végül épp ezek miatt tagadnák meg tőlünk az utazás engedélyezését.
Lehetséges részvételünk végül is puszta útlevélüggyé egyszerűsödne. Rátok
figyelünk mégis, de odafigyelésünket megannyi akadály korlátozza. Hallgatnánk
rátok és hallani akarunk rólatok, de a hazaiak hiányában idegen rádióadók
zavart hullámain csak töredékesen, bukdácsolva jut át a szó. Vigyázó szemünket
rátok vetnénk, de be kell érni a hazai televízió két-három órányi manipulált
adásával. Itt nap mint nap mozgás-, látás- és halláskárosultnak kell éreznünk
magunkat...
És ezek még mindig csupán külső falak. Elidegenedettségünk
azonban ennél mélyebb, hiszen bennünk és közöttünk is épp megfoghatatlanságában
lebonthatatlannak tűnő, szerteágazó falrendszer terpeszkedik.
Mi még csak itt tartunk, és ennek is csak a legelején:
elkezdtük bontani belső falainkat. A hallgatás, a félelem, az önkorlátozás
falait. A tartósan magába zárt lélek és gondolat palánkgyűrűit. Az elnyomorodott
tudat ideológiai tartóoszlopait.
A kölcsönös bizalmatlanság drótsövényeit. A magunkba
zárkózás egymástól elriasztó határcsapdáit. A rabul esett emberi szellem
hatalmas fantomlágerét.
Mi még csak magunkból, a mélységből (de profundis)
tekintgetünk ki a világba, s mint – saját börtönünkből – frissen szabadult
foglyok, elvakulva s a világ szabad áramlataitól elerőtlenedve és megrészegülve
látjuk, hogy: másképp is lehet. Túlzásnak, lelkendezésnek érezhetitek,
de mégis azt mondom, hogy ujjongva örvendünk az új utaknak, eszméknek,
feltámadt szabadságnak és lehetőségnek, és ha valami, akkor minket is kimondhatatlanul
lelkesít, hogy a lebontott falakból fel kellene építeni a közös Európa-házat.
Most még azonban ujjongásunkhoz hasonlóan végletes,
csüggeteg félelem is elfog ugyanakkor, mert, mint a foglyok, nagyon hozzászoktunk
már a korlátokhoz és a félelemhez. Országunk népének többsége még nagyon
kicsiny hitű, és saját átélt reményeinek sem mert hinni. Azonban szavatok,
összefogásotok, szervezkedésetek és előrehaladott politikai törekvéseitek,
Európa nemesebbik szelleme szemmel láthatóan megteszi felrázó hatását körünkben.
Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni
a téboly. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék
meg. Falak helyett falvak! S ha összefogásotok által is előbbre jut a haladottabb
romániai politikában is otthonos eszme, a határok “spiritualizálásának”
a terve, akkor sem kell féltenünk többé sem falvaink népét, sem Európa
kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikóként
fog összedőlni egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai
Össztalálkozón (Nagytalálkozón) ... Én (nem is gondolhatva kiutazásra)
Európa legnagyobb nemzetiségének egyik tagjaként s mint lelkipásztor, egy
kicsit a képviseletében is üzenek.
Most, amikor erdélyi magyar nemzetiségem ezres tömegekben,
reményvesztetten özönlik Magyarországra és a Nyugat felé – ezernyi románnal
együtt –, a kényszerűségből vagy meggyőződésből itthon maradókkal együtt
mindeneknél inkább azt kívánom, hogy egyszer s mindenkorra leomoljanak
azok a falak, melyek elválasztanak bennünket a román nemzettől, Európától,
magyarországi testvéreinktől és legjobb önmagunktól, hogy megszűnjön az
az egyetemes megosztottság, mely megmérgezi Európa jelenét, romániai magyar
népemet pedig végveszéllyel fenyegeti.
Itthon maradunk, de veletek tartunk. Isten minket úgy
segéljen.
Temesvár, 1989. augusztus 17.
|
Kapcsolódó cikkek:
A Páneurópai
Piknik - ma
A vasfüggönytől
a berlini falig II. - ahogyan a kiállítást élet "rendezte" -
A vasfüggönytől
a berlini falig I. - ahogyan a kiállítást élet "rendezte" -
A soproni
vasfüggönytől a berlini falig - Németországi kiállítás a Páneurópai Piknik
dokumentumaiból
A Páneurópai Piknik
honlapja
|