Terror Háza múzeum: az eredeti ötletadó: dr. Szájer
József volt
-
Február 24-én nyitotta meg kapuit a Terror Háza múzeum az Andrássy út
60. szám alatt. A nyilas-keresztes és a kommunista diktatúra áldozatainak
emléket állító múzeum létrehozásának alapötlete dr. Szájer Józsefé, akit
az ötlet indíttatásáról, megszületéséről és kivitelezéséről kérdeztünk.
- Részben valóban igaz az, hogy az én ötletem volt a múzeum létrehozása,
bár igazából azon csodálkoztam, hogy ez nyolc-tíz éven keresztül senki
másnak nem jutott eszébe. Az Andrássy út 60. Magyarországon fogalom, hiszen
mindenki tudja, aki az előző rendszerben élt, és vannak tapasztalatai vagy
tanulmányai a nyilas időszakról, illetve az ötvenes évekről, hogy az Andrássy
út 60. az ország legszörnyűbb épülete volt. Pár évvel ezelőtt újraolvastam
Faludy György A pokolbéli víg napjain című könyvét, amelyben egy egészen
hosszú fejezet foglalkozik azzal, hogy mi történt vele az Andrássy út 60.
pincéjében, hogyan vallatták, verték őt ott; nagyon megrázó része ez a
műnek. Az épületet magát, amely szépen belesimult az Andrássy út szép polgárházai
és palotái sorába én addig nem láttam. Egy vasárnap délután elmentem és
megnéztem a családommal, hogy melyik is ez az épület, amelyben akkor különböző,
használaton kívüli, lakatlan hivatalok, irodák voltak. Arra gondoltam,
hogy ennél hitelesebb hely arra, hogy a nyilas és a kommunista diktatúrák
áldozatainak emléket állítsunk nem lehet. Ezután indult el a munka. A múzeum
kivitelezése már nem az én dolgom volt.
- A Terror Háza Múzeum megnyitását megelőzően politikai támadások célpontjává
vált.
- Magyarországon tizenkét évvel a rendszerváltoztatás után minden jó
érzésű embernek egyet kell értenie azzal a gondolattal, hogy a nyilas és
a kommunista terror áldozataira való megemlékezés helyét, egy világszínvonalú
múzeumot létrehozzunk. A Terror Háza létrehozását ért támadások technikai
köntösbe bújtatottak, de valójában politikai jellegűek voltak. Hosszú ideig
nagyon sokan úgy gondolták, hogy 12 év után megúszhatják, azt hogy megnevezik
őket, hiszen ez a múzeum megnevezi az áldozatokat és megnevezi azokat is,
akik a bűnöket elkövették. Nem kiszabott büntetést kaptak az elkövetők,
hanem a történelem hiteles bemutatása az az eszköz, amelyet a múzeum használ.
Egyébként meg azok, akik ezt bírálják be sem mentek a múzeumba, úgy mondtak
róla sommás ítéletet, hogy konkrétan nem is tudták, hogy abban mi található.
- Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette, hogy erre a múzeumra nem
azért van szükség, hogy a fiatalok a félelemről és a megaláztatásról személyes
élményeket szerezve megborzongjanak, hanem azért hogy tudják azt, hogy
mit álltak ki az előttük járók. Mennyire megdöbbentő a benti látvány?
- Azokat a szörnyűségeket, amelyeket nők és férfiak ellen elkövettek
ebben a házban a két diktatúra különböző tisztségviselői, titkosszolgálati
emberei, naturálisan nem is lehet bemutatni. Nem is az a cél, hogy ezeket
naturális formájukban mindenki láthassa. Viszont láthatnak a látogatók
számos interjút, visszaemlékezést arról, hogy mi történt ebben az épületben.
Visszaemlékezéseket arra, hogy mit jelentett a nyilas rémuralom, illetve
a kommunista korszak Magyarország és a magyarok életében. Mindezt hitelesen,
érhetően. Én, magam kétszer láttam a kiállítást: nagyon megrázó élmény
volt, mint már említettem nem a naturálisan bemutatott élmények miatt,
amiről szó sincs, hanem megrázó volt egyáltalán végigkísérni és átélni
azt a folyamatot, ahogyan egy országban lehetséges volt az, hogy ilyen
szörnyűségeket elkövessenek. Az ember azzal a meggyőződéssel jön a múzeumból
ki, hogy ilyen többet nem történhet meg. Éppen ezért azt gondolom, hogy
lélekben erősít minket, magyarokat abban a múzeum, hogy Magyarországon
ilyen többet nem következhet be. Abban a tudatban is megerősít a kiállítás,
hogy ilyen nem is következhetett volna be Magyarországon külföldi hadseregek
támogatása nélkül.
- Számítottak-e arra a hatalmas tömegre, amely a megnyitó napján megjelent
és fegyelmezetten és méltóságteljesen adózott az emlékezésnek?
- A rendszerváltozás óta nem volt ilyen nagy, az emberi jogok, a demokrácia
melletti tüntetés, amely ugyanakkor a diktatúrák ellen szólt. Különböző
számok jelentek arról meg, hogy hány ember vett részt a megnyitón. Azt
hiszem nem a számok fontosak. Mi, akik ott jelen voltuk mindenképpen láthattuk
és megtapasztalhattuk, hogy óriási az a támogatás, az a kiállás, ami azt
bizonyítja, hogy erre szükség volt. A múltat le kell zárni, a múlt lezárásának
ez az eszköze Az a sok ember, aki oda eljött, és az az egymillió ember,
aki televízión keresztül nézte a megnyitó ünnepséget, átélhette azt, amitől
még nem is vagyunk időben annyira messze.
- A szocialisták kormányra jutásuk esetén a megbékélés és emlékezés
házává neveznék át a Terror Házát. Ehhez a bejelentésükhöz Ön szerint hogyan
viszonyul az, hogy a megnyitón nem is képviseltették magukat?
- Különös ötlet a szocialisták részéről az átnevezés. Ismerjük, hogy
a szocialisták hogyan nevezik át a különböző dolgokat, mint például annak
idején amikor az MSZMP-ből MSZP lett…
Én ebben a kérdésben egyetértek Schmidt Máriával,
aki azt mondta, hogy a nyilas és a kommunista terrornak nincs más neve:
ez a neve. Semmilyen terrort nem lehet szépelgő kifejezésekkel megszépíteni,
azzal ebben a formában valóban szembe kell nézni. Ez a ház valóban a terror
háza volt, szerencsére ma már csak múzeum.
Ami a meghívást illeti, szintén sajnálatos, hogy
Magyarországon még vannak ma is olyanok, akik nem vesznek részt olyan eseményen,
amely – véleményem szerint – minden magyar számára közös esemény kellene
hogy legyen. Ezzel maguk zárták ki magukat abból a fajta demokratikus felfogásból,
ami a diktatúrák elitélését jelenti. Ebben a tekintetben sajnálatos, hogy
olyan politikusok is, mint Mécs Imre, – akinek a szenvedéseire emlékezett
a százezres tömeg a Terror Háza előtt – úgy nyilatkozott, hogy nem látta
és nem is akarja látni ezt a múzeumot. Úgy gondolom, hogy a múlttal szembe
kell nézni.
A múzeum nyitását követő napokban beszélgettem egy
európai parlamenti képviselővel – svéd liberális párt képviselője – aki
azt mondta, hogy ő nagyon szeretné, ha több ilyen emlékhely lenne, hiszen
mindenki számára fontos, hogy ezek az emlékhelyek megmaradjanak. Nagyon
érdekelte a múzeum amely egyébként a külföldiek számára is érthető és átélhető
lehet.
- Mi az, amit Ön a múzeumban nagyon megrázónak talált?
- Számomra a ház legmegrázóbb része a pince volt, ahol a valódi cellák
a vallató terem eredeti formájában található. Ezen túl sokat nem is kellett
"dolgozni" , hiszen a terror-rendszer letűnte után még arra sem vették
a fáradságot, hogy ezek nyomait eltakarítsák. Meggyőződésem, hogy Magyarország
számára a nyilas-terror és a kommunista terror időszaka számokban, összegekben
alig mérhető módon, rengeteg kárt okozott: negyven éves lemaradásunkat,
azt hogy most nem úgy élünk, mint a környező Ausztria, vagy Németország
polgárai. Örök memento a múzeum, ezért az összeg, amiből megteremtődött
nem sok, hiszen a világból mindenhonnan eljönnek látogatók és velünk együtt
ők is megemlékeznek azokról az áldozatokról, akik ebben az épületben és
Magyarországon szenvedtek.
- Sokan közreműködtek az eredeti ötlet kivitelezésében. Ákos volt a
zenei ötletek megvalósítója, Fábry Sándor – ennek az időszaknak jó ismerője
– a tárgyi kultúráé, de nagyon sok történész is dolgozott ezen a múzeumon.
- Már most érkeztek olyan jelzések, amelyek arról szólnak, hogy sokan
dokumentumokat, tárgyi emlékeket szeretnének oda bevinni. Ez egy alapja
lehet, tehát egy olyan gyűjteménynek, ahol a terror időszakának emlékei
megőrződnek és így részeivé válnak a történelemnek.
Egy dolgot nem sikerült elérni. Péter Gábor irodája
az a szomszédos épületben volt, egy ajtót kellett volna kinyitni hozzá
és a Magyar Tudományos Akadémiának egy termét kellett volna ehhez átadnia.
Ez ügyben még – annak érdekében, hogy a Péter Gábor irodáját annak eredeti
formájában be lehessen mutatni – tárgyalásban van a múzeum vezetése.
T. A.- T. É.
Kapcsolódó anyag: http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=4893
2002. március 04., hétfő 12:11
|