Eladhatók-e a soproni műemlékek?
(Befejező rész)
 

Előző rész: Eladhatók-e a soproni műemlékek?

Köztudott, hogy Sopronban is vannak kiürült vagy éppen kiürítés előtt álló ipari épületek (A Nyugat-magyarországi Egyetem építész hallgatóinak kedvelt témája ezek revitalizálásának -újraélesztésének - megtervezése.) Aki Sopron építészettörténetével és ipartörténetével foglalkozik, meglepődve tapasztalhatja, milyen szép ipari célú építményeket emeltek elődeink városunkban. A régi ipari területek értékesítését és újrafelhasználását tehát megfelelő történeti elmélettel kell elindítani.
 
    A rendeltetésüket vésztett ipartelep)ek mellett rosszul hasznosított villákat, leromlott lakóházakat és üzletházakat is szép számban találunk településeinken:

    Most nem csak a belvárosok pompás barokk palotáira gondolok, hanem a 19. század kereskedő házaira és a Lőverek villáira is. Ezekkel kapcsolatban gyakran úgy tűnik, hogy a tulajdonosnak kényelmesebb lenne a becses emlékeket lebontani, mint helyreállítani vagy “piacra vinni”. A telek ugyanis többét ér - vélik -, mint a rajta álló épület.

    Persze senki nem tagadja, hogy vannak nehézségek a védelem alatt álló épületek eladásával kapcsolatban. Ezt Sopronban is gyakran tapasztalhatjuk. Maga az adás-vétel művelete sem a szokványos, hiszen a dolgok bonyolításához olyan ingatlankereskedők kellenek, akik egyszerre finom érzékű “műemlékesek" és kiváló ingatlanközvetítők is. Ezt a “mesterséget” azonban tanulni kell. A műemléki hatóságok kemény tárgyaló partnerek, az eladás előtt kell tehát tisztázni - és nem utána -, hogy mi az, amit megengedhetünk, mi az amit nem.

    Szomorúan tapasztaltam, hogy a régi műemléki ingatlanok eladói -becsüsök és ingatlankereskedők -nem igazán ismerik a piac törvényeit. Egy-egy régi épület árát -ha az épület nem áll védettség alatt az esetek többségében nem az épület értéke, hanem a telek ára határozza meg; utóbbi pedig szinte mindig értékesebb a rajta álló ingatlannál. A műemlék “végzete" azonban az “örök élet" és ezzel tulajdonosának is számolni kell, őt ugyanis a törvények ingatlanának gondos karbantartására és időnkénti szakszerű restaurálására kötelezik. Mindez komoly pénzt emészt fel.

    A műemléki ingatlanok eladásával foglalkozó szakembereknek és közvetve a belvárosi műemlékeket árúba bocsátó tulajdonosoknak -itt első sorban az önkormányzatra gondolok - azt tanácsolnám, hogy ne törekedjenek maximális eladási árra. A védett épületet nemlehet igazán “telekáron” eladni. A túl drágán vásárolt műemléképület az esetek többségében lehetetlen helyzetben hozza új tulajdonosát, aki számára az ingatlan megszerzését követő szakszerű megújításra már nem jut elég pénz. A vevők nem egyszer el is állnak a műemlék megvásárlásától: ezzel a régi házak sorsa könnyen megpecsételődhet.

    Sajnos, a magyar gazdaság vezetői sem értik, hogy a meglévő helyreállítását kedvezményes kamattal, adójóváírással és még sok mindennel lehet gazdaságossá tenni. Még a legutóbbi igen kedvező építési kamatlehetőségek is a bontásra és nem a helyreállításra ösztönöznek. Végre e területen is országos érvényű változásokra lenne szükség.

    Mindez azért is meglepő, mert Európa-szerte a műemléki paloták, lakóházak, vidéki kastélyok eladása ugrásszerű emelkedést mutat. Ennek egyik oka, hogy egy-egy sikeres személy vagy vállalkozás megformálásra váró új, sajátos “arcát” keresi társadalmi presztízsét egy-egy régi épület megszerzésével és helyreállításával igyekszik megteremteni. Nyugat-Európa ingatlanpiacán - dolgukhoz értő szakemberek kezében – ezek az épületek a kiváló áruk között is a legjobbak.

    Történeti belvárosaink európai szemmel nézve is egyre inkább jó állapotba kerülnek. Helyreállításukkal sikerült egykori népszerűségüket nagyobbrészt visszaszerezni. Az épülő új üzletközpontok mégis egyre több vevőt hódítanak el a belvárosi üzletektől.

    Sopron történeti negyedei számára a “menekülés” iránya egyértelműen a “minőség" - minőségi kínálat és magas színvonalú használat - irányába mutat. Ehhez élénk és jó ingatlanpiacra lenne szükség.

    Mindenek előtt gazdag, etikus, a régi épületeket kedvelő, okos befektetőkre.

    A jó üzlethez azonban képzett és a műemlékekhez is értő ingatlanközvetítőkre - ügyes “műemléki móderátorokra" - is igény van, no meg céltudatos építési hatóságra és nem utolsó sorban rugalmas műemlékesekre. Olyanokra, akik nem engednek elveikből, de a részletmegoldásokban vállalkozásbarátok: megértik, hogy a sikeres műemlék-helyreállítás csak akkor lehet gazdaságos az erre vállalkozó számára, ha a befektetés funkcionális és területi nyereséggel is jár és a felhasználással járó gondok - megközelítés, parkolás -feladatai is megoldhatóak.

    Sopronnak is érdeke, hogy legyenek ilyen szakemberek. Természetesen a régi megmentésére irányuló szilárd akarat sem nélkülözhető.

Winkler Gábor

Előző rész: Eladhatók-e a soproni műemlékek?