Gy. Szabó Béla grafikus művész élete és művészete
Nekünk, pedig az az öröm adatott meg, hogy látván lássunk. Látni
a lényeget, ami a jelenségek mögött rejlik. Látni azt, ami az Élet titka.
Gy. Szabó Béla 1905.augusztus 26-án születet Gyulafehérváron
vasutas szülők gyermekeként. Elemi és gimnáziumi tanulmányait is itt végezte.
Gyermekként szülővárosából, a Maros folyása mellett, szívesen nézte a változatos,
magasan futó hegyvonulatokat. Az erdélyi Érchegység csodálatos körvonalai,
kékes-lilás foltjai mélyen hatottak rá. Gyermekképzetét rendkívül foglalkoztatták
– mi van mögöttük? Kisiskolás lehetett, Amikor jóságos tanítója felvitte
a legközelebbi nagy hegyre a Mammutra, ahonnan a káprázatos nagy völgy,
az Ompoly völgye tárult szemei elé, azontúl azonban egy még nagyobb hegylánc
zárta le a látóhatárt. A rejtély nem oldódott meg, de a dolgok mögé és
mélyére való, látás mindig űzte.
Dr. Úry Előd és Ferenczy Miklós a soproni tárlatmegnyitón
1923-ban a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára
iratkozott, ahol 1927-ben oklevelet is szerzett. Már gimnazista korában
nagyon szeretett rajzolni, festeni és szerencsére kitűnő tanára is akadt
Reithofer Jenő személyében, aki Székely Bertalan tanítványa volt, s növendékét
nemcsak a természetszeretetére tanította, hanem igényesnek is nevelte,
sőt a későbbi nehéz döntések óráiban is mellette állt.
Mint a művész maga vallja, már másodéves mérnökhallgató
korában rájött, hogy a művészi pályán a helye, de szégyellte volna otthagyni
a műegyetemet. A művészi tevékenységet azonban ekkor sem hagyta abba, s
a rajzolás mellett ekkor kezd pasztelleket készíteni, az elsőt 1925-ben,
a képnek utóbb az Édesanyám címet adta. Mind ebben mind a következő években
a pasztellek egész sora kerül ki keze alól, tárgyukat a környezetéből,
gyulafehérvári benyomásaiból meríti.
A műegyetem elvégzése után hazakerül szüleihez 1928-ban
a munkanélküliség kényszerű időbőségét – melyet csak egy évi katonáskodás
szakít meg 1928-29-ben; bár ekkor is többet volt keze az ecseten, ceruzán,
mint a puskán, megint arra használja fel hogy fest.
”Festettem
sokszor reggeltől estig" – emlékszik ezekre az időkre.
1931-ben végre álláshoz jut: a kolozsvári Energia
Villamossági Gépgyárban lesz tervező mérnök. Ez a körülmény, bár csak rövid
ideig mérnökösködött, mert 1933 júliusában megszűnt a gyár, döntő hatással
volt művészi pályájára. "1930-ban úgy látszott, hogy festő leszek, s tulajdonképpen
ezek az indítékok dolgoznak bennem ma is, amikor fát metszek - vallja később
magáról. A gyári munka mellett azonban csak este és éjszaka nyílt lehetőség
a "művészkedésre", s ezért csak szénnel, ceruzával dolgozott. Így történhetett
meg, hogy mikor először jelent meg a nyilvánosság előtt – 1932 decemberében
az erdélyi magyar művészek KósKároly által rendezett kolozsvári
kiállításán – hat szénrajz mellett csak két pasztellje van a falakon.
Az igazi fordulat azonban ekkor következett be: "Fiatalember, maga miért
nem mászik fára?" - kérdezte Kós Károly a rajzok láttán az alkotót.
Gy.Szabó Béla bíztatásának, sőt parancsnak vette a nagytekintélyű mester
szavait, s megkezdte a "fáramászást" Mivel azonban soha nem látott fát
metszeni, teljesen a maga elgondolása szerint fogott munkához.
Első nagyformátumú metszetén a "Fáramászó"-n sokan
látnak szimbólumértéket. Nemzetiségi, erdélyi kissebbségi sorsunk küzdelmes
voltának olykor kilátástalanságának sajátos jelképét. A fáramászó hiába
kapaszkodik felfelé az ágakon, a fa derékbetört, nincs csúcs ahova feljuthatna,
de van egy távolba tekintő kilátás, amit az ember megláthat és másokkal
is megláttathat. Az erdélyi ember a hegyes tájat szereti, hosszabb időre
nem szívesen marad síkföldön, távol erdélyi tájainktól, hacsak az élet
nem kényszeríti rá. Lelke nyugtalansággal telik meg, tájszemléletében is
gyötri a honvágy. Ha dombos vagy hegyes tájat lát csillapodik, szülőföldjére
emlékezik és utána még jobban vágyódik haza. Ez a kérdés, a kenyérharc
mellett, ma is nagyon sok kivándorolt erdélyit foglalkoztat.
Életét ekkor három dolog határozta meg: a kielégítetlen,
ki nem élt művészi hajlam, az értelmiségi munkanélküli sorsa, s az 1930-as
évek gazdasági válságának körülményei, melyek a nyomorúság olyan mélységeit
idézik elő, hogy nyomában az elkeseredés, a részvét, a forradalmi düh,
a szociológiai megismerési láz hulláma önti el az egész világot, de főleg
talán a poklok legmélyére zuhant Közép-Európát, Magyarországot, Romániát.
Az első metszeteken ez a világ ölt művészi formát.
Gy. Szabó Béla művészete ebben a korban erősen emberszemléletű
volt. A humánus érzelemvilág, a nyomor groteszkjei és az emberi szenvedések
ragadták meg leginkább. A "Koldusok" 1933-ból való sorozata is ezt szemlélteti,
valamint az ötven fametszetet tartalmazó "Liber Miserorum " /Szegények
könyve/ 1935-ből - a városok perifériájára szorult emberek, az esettek,
a megalázottak impresszionista lírája.
Korai metszetein és pasztelljein Erdély tájai is
csak borús sejtésekből, nyomasztó látomásokból villódzik elő Kendermosás
/1942/, Erdei napsütés /1949/.
Később Európa naposabb, színesebb tájai felé vonzódik.
Így jut el Magyarországra, 0laszországba, Dalmáciába, Bulgáriába, Görögországba.
Hegytetőket mászott meghallgatta a vadvizek zúgását, nézte a fény villódzását,
hallgatta a vézna fűszálak susogását. Számára nem volt fontos, hogy milyen
évszak volt. Ezekre a turákra magával vitte festő és grafikai felszerelését,
általa készített kicsi székét és minden alkalommal igyekezett valamit;
rögzíteni az évszakok, a természet szépségeiből, a tájak csodálatos világából.
Tájélményeit gyors technikával és lehetőleg színeiben igyekezett feljegyezni.
Ezért kísérik minden barangoló útját pasztellek és rajzok, amelyeket később
hazatérve fába metszett.
Az ötven fametszetet tartalmazó Liber Vagabundi /Barangoló
könyv/ 1939-ből már felszabadultabb, látványosabb: felfedezi az erdélyi
évszakok leheletfinom koloritját. E könnyed posztimpresszionizmusra jellemző,
de mindamellett a valóság ábrázolására törekvő művészi mondanivaló a huszonnyolc
tusrajzot tartalmazó Homokvilág című gyűjteményes kiadványban teljesedik
ki /1941-ben/.
Gy. Szabó Béla művészi pályájának második jelentős
állomásában valóban szembeötlő a változás: metszetein a fekete, fehér vonalak
addigi aránya felborul, megsokasodnak a fehér fénynyalábok. A felborult
lelki egyensúly helyett ez a harmónia megtalálásának volt az ideje. Alkotóművészetén
már ott találhatók az expresszionizmus jegyei : a szerkesztett fénynyalábok,
a célszerű komponálás, a tér lehetőségeinek a végtelenségig való kihasználása
és a természethez való kötődöttség.
Gy.Szabó Béla a Barangoló könyvében írt maga által
kimetszett sorokban mondja el miről is beszélnek képei, metszetei: "Pusztán,
tengeren, erdőn barangoltam magamban. Emberektől távol sem kínzott az egyedüllét.
Föld, víz, égbolt, állat, fa köznapba ünnepem viszi."
"Föld, erdő, Isten "- írta valamikor Szabó Lőrinc egy kötete homlokára.
Puszta, tenger, erdő alkotta Gy. Szabó Liber Vagabundi hármas egységét.
A természet és az ember művészetének a legfőbb célja.
Gy. Szabó újabb és újabb feladatként tűzi maga elé
a természet egyre finomabb jelenségeinek visszaadását.
Mintha a fákkal kezdődött volna / Fák virágnyilásban,
kopárrá fosztva, rügyekkel ,szelek ringásában, napfény szelíd ölelésében.../
És jött a hó, de ki tudja mennyi formában. Majd
megkezdi küzdelmét a vízzel. Talán ez a leggyakoribb téma művészetében
és a legjobban megoldott probléma. Látjuk eső formájában, csendes patakként
áradás után. Koratavasszal, vízesésként sziklák között hullámzani vagy
befagyva a Tuusulai tavon, fényben szikrázva erdők boruját ringatva. A
víz egy másik feladat megoldását is jelentette a Fényét. Művészetében a
fény a maga teljességében széles skálán tündöklik: vizeken, partokon, embereken,
köveken, lombokon, állatokon. A művész eljut odáig, hogy a fényt szinte
"önmagában” tudja ábrázolni (Kínai tó, Fekvő női akt, Szent Anna tó, Balaton,
Dante - Fény és kereszt ). A megoldások keresésével technikája is egyre
finomodik tökéletesedik, gazdagodik. Olyan virtuóza vésőjének, mint hegedűművész
vonójának.
Gy.Szabó Béla fametszői tevékenységét könyvekben
kiadott sorozatokkal kezdte és ez a törekvése sosem hagyta el. Kiemelkedő
helyet foglal el az 1963-64-ből származó Dante sorozat mely 2o lapon méltó
illusztrációja a nagy költő művészetének és méltó hódolat születése 7oo.
évfordulójára, de egyben valóságos összefoglalása Gy. Szabó Béla művészi
sajátosságainak.
Pályacsúcsán álló művész életének nyolcadik évtizedében
magyar és más nyelveken olvasva hónapokon át kutatta-kereste a mondandók
mondanivalóját - a Bibliát és annak könyvei között megállt János bizonyságtételénél,
az Apocalipsis-nél. A 22 fejezet mindegyikéből egy képet vagy csak egy
villanást sugárzást ragadva ki fába metszette a Jelenések könyve látomását.
Gy.Szabó Béla bejárta és "meghódította" a világot -
nemcsak úgy, hogy lerajzolta, fábavéste a tájat és a benne élő embert,
hanem úgy is, hogy egyre sűrűsődő kiállításaival (életében 390, halála
után közel 3o) a látogató közönséget is elragadta. Mindenütt amerre járt
ott hagyott valamit magából - egy darab művészetet - mert az Ő művészete
nem ismert határokat. Életműve világrészeket hódított meg. A szépet, a
tisztát, az emberséget, a jóságot, az alázatot mindenütt felfedezték és
megtalálták alkotásaiban a művészetet kedvelők. Mexikótól-Kínáig, Calitól
- Helsinkiig, Nagykárolytól –Bukarestig, Kézdivásárhelytől Budapestig -
és remélem most itt Sopronban is.
Életművéből felépíthető az a világ, amelyet bebarangolt.
Több mint egy félévszázaddal ezelőtt kezdte ezt a munkát, Vágya mindig
az volt, hogy az idő megőrizzen valamit abból, amit csinált .Ennek a feladatnak
messzemenően eleget tett. Emberi életünk mozzanatai, az erdélyi és távoli
világ szépségei tárulnak elénk rajzain (számuk közel 14.000 ) pasztellein
( közel 2.ooo), olajképek (mintegy 15o) és természetesen fametszetein (összesen
l.5oo).
"Tiszta környezetben dolgozni, egy kicsit embertársainkra is gondolni
- hiszen nekik szánjuk munkáinkat - ez lenne a. művész igazi boldogsága
" - vallotta a fametszés erdélyi koronázatlan királya, aki életét áldozta
a művészetért. Számára a szemmel nem látható, emberi szívvel meg nem gondolható
örök tökéletes boldogság 1985. november 3o-án adatott meg, mikor nyolcvanéves
korában elhunyt Kolozsvárt és azóta is a Házsongárdi temetőnkben nyugszik.
Nekünk, pedig az az öröm adatott meg, hogy látván
lássunk. Látni a lényeget, ami a jelenségek mögött rejlik. Látni azt, ami
az Élet titka.
Gy.Szabó Béla hagyatékának gondozója és őrizőjeként
mindig örömöt jelent hatalmas hagyatékától valamit másoknak is nyújtani.
Ezért kérem fogadják szeretettel itt Sopronban is
az itt látható Gy.Szabó Béla alkotásait.
Kolozsvár -Sopron 2002. október 27.
Ferenczy Miklós, református lelkész a Gy.Szabó hagyaték gondozója
***
Ferenczy Miklós megnyitó beszéde elhangzott a Fövényverem utca
15. szám alatti Erdélyi Házban Gy. Szabó Béla október 27-én nyílt emlékkiállítása
alkalmával. A tárlat november 22-ig látogatható munkanapokon 10-15 óra,
szombaton 10-12 óra között.
Kapcsolódó cikk: Gy.
Szabó Béla, az ember és a művész
2002. oktĂłber 30., szerda 10:24
|