Bognár Béla és Göncz József képeslapgyűjtők, az Edutech Kiadó gondozásában megjelent “Sopron vármegye képeslapokon 1896-1945” című kötet szerzői voltak a Kurucdombi Fiókkönyvtár vendégei az Ünnepi Könyvhét küszöbén.
    Kézről kézre járt a kötet, amelynek előszavában így fogalmaz Sass László, a kiadó:
Különleges albumot tart kezében a Kedves Olvasó. A régi Sopron vármegye településeit teljes körűen bemutató, impozáns, egyedülállóan gazdag kollekció két soproni gyűjtő szenvedélyes érdeklődését, alapos kutató és “szerző” munkáját dicséri.

Kelemen Endréné könyvtáros, a rendezvény szervezője

    Bognár Béla - aki Sopronban a legrangosabb és legismertebb gyűjtő, s az országban is az első öt között tartják számon - gyermekkora óta szerelmese a képeslapoknak. Göncz Józsefet néhány éve, felnőtt fejjel “varázsolta el” a képes-levelezőlapokon megelevenedő világ. Kettejük több ezer példányt számláló, a néhai Sopron vármegyével (benne kiemelten Sopronnal) kapcsolatos - e témakörben az egész országban a leggazdagabb, legteljesebb - ismert gyűjtemények együttesében szinte hiánytalanul megtalálható minden darab, mely valaha is készült. Ez a tény, valamint a képeslapok böngészése és gyűjtése iránt az utóbbi időkben megélénkült érdeklődés szülte az ötletet, hogy a sehol másutt nem látható teljességű anyag egy reprezentatív része kinyomtatva kerüljön nyilvánosság elé, és váljon közkinccsé.

Az összefogás követendő példája

Göncz József :
- Angol nyelvterületen megjelenő gazdasági újság írta Magyarországról, hogy itt azzal van elfoglalva mindenki, hogy egymásnak a múltját az orra alá dörgöli, és éppen az nem történik meg az országban, ami a legfontosabb volna: a hosszútávú összefogás. Az volt az egyik mozgatóerő a kötet létrejöttében, hogy azt a régi összefogást, ami ezen a területen megnyilvánult, képekben tegyük követendő példaként az emberek elé. Az sem volt szép világ, aminek az első kötetét elkészítettük, de mégiscsak nyugalom volt, jogállam volt, egyfajta becsület, tisztelet, kialakult értékrend volt. Az ország egyik legjobban összeforrott gazdasági egysége volt Sopron vármegye: az ausztriai területeken gyárak, a magyarországi területeken virágzó mezőgazdaság, és ezek csodálatosan kiegészítették egymást. Ezt szeretnénk megörökíteni a könyvünkben, hogy a városnak erre a virágzó szakaszára emlékezzünk, és megőrizzük. Ebben a városban az én nagyanyám házmester volt, és egyformán becsületes vagy éppen nem becsületes emberek éltek nemzetiségtől, vallástól függetlenül. A békesség és jólét szoros összefüggésben volt egymással. Békesség és jólét. Nem gondolnám, hogy bármelyikük is ennél többre vágyna, ha még az egészséget is hozzáteszem.

A képeslap üzlet. A képeslap küldözgetése az 1800-as évek közepén kezdődik, amikor a vasúttal el lehet utazni messzire, és ha már elmentem valahová, nagyon fontos dolgot kell tennem: tudatnom kell az összes ismerőssel, hogy én itt vagyok, és arra gondolok, hogy te ott vagy. Ha a legkedvesebb barátnővel ezt nem lehet tudatni, nem is volt értelme odautazni. Itt kezdődik a képeslap története, először előre vésett litográfiákon, később fotográfiák átvitelével. Megbecsülés is volt, ha valakinek elküldték. Elment valaki középpolgári családból látogatóba, ott volt a szalonban a kis album, és ha megfeneklett a beszélgetés, akkor elővették az albumot, te hol jártál tavaly, én hová megyek idén: így zajlott a beszélgetés. Ezzel párhuzamosan egyre kisebb települések is szerettek volna hírt adni magukról. Először Nagycenkről, ahol a helyi nevezetességet be lehetett mutatni, a kastélyt, a gyárat, a vasutat. Aztán rájöttek arra is, hogy ez reklám. A boltos kiment az utcára, összefütyült 13 gyereket, mindegyik kapott egy fél cukrot a szájába, és mindjárt sok vevő lett az üzletben, így fényképeztette le: lám, ez jól menő üzlet! Elküldte a kollégájának a másik faluba, az megnézte, kiosztott mindenkinek egy fél pálinkát, és nála felnőttek is lettek, még többen. Ez folytatódott azzal, hogy az asztalos lefényképezkedett a segédeivel, és ráírta, boldog karácsonyt kívánok, és átküldte a szomszéd utcába. Így kívántak egymásnak boldog karácsonyt, boldog névnapot a kereskedők. A másik irányzat, amikor dundifenekű angyalkákat rajzoltak, és ezt küldték egymásnak, ezzel mi kevésbé foglalkozunk. Mi azt gyűjtjük inkább, amikor elképzelték - és a könyvben is van ilyen -, hogy milyen függővasút van Kapuváron 1920-ban. Ezt lerajzolták: balról jön a függővasút át a kapuvári Fő téren, alatta meg szembe a villamos megy. Sopronról 4-5 ilyen képeslap készült, amint a Várkerületen művasút van, alatta-felette repülők és léggömbök szállítják az embereket, lent pedig a szuper villamosok.

    A fotókat elkezdték akkora méretben készíteni, mint a képeslapokat, a fényképész megrajzolta a bélyeg helyét, és a fotót ugyanilyen méretben el lehetett küldeni képeslapnak. Rengeteg történet van kastélyokról. Fertődön például bemutatja a fácánok növekedését, egészen a vadászatig. Ezt elküldte a herceg mondjuk a gróf barátjának: tudatom, hogy a nálam lévő fácánnevelőben ekkora fácánok nőnek. És akkor az visszaküldött egy tavalyi képet, ahol két centivel nagyobb volt a fácán: nálam ekkorára nőttek. Piszkálták, megtréfálták egymást a grófok, hercegek.

    Bélával sok tekintetben kiegészítjük egymást. Én lendületes vagyok, ő pedig alapos. Nekem ötleteim vannak, hogy mi kellene még, Béla pedig utánajár és megoldja. Jó vele dolgozni, mert ha ketten lendületbe jövünk, akkor jól egymás keze alá tudunk dolgozni. Ő is értékeli az én előnyeimet, én is értékelem az ő előnyeit.

Harmincéves gyűjtőmunka

Bognár Béla:
- Kötetünkben 30 éves munka van, illetve kollégám, Göncz Jóska indulása, hihetetlen energiával. Kettőnk ötlete volt, hogy ezt a könyvet összehozzuk. Nem kis munka: meg kell szerkeszteni, megkeresni a hozzávaló szövegezést. Úgy döntöttünk, hogy az első kötetet úgy csináljuk, hogy minél többet láttassunk egy-egy településről. Ilyen szempontból válogattunk sok-sok lapból. Meg kellett néznünk felekezeti szempontból, nemzetiségi szempontból, hogy hányan lakják. Ez óriási munka volt és elég rövid idő alatt elkészült. A későbbi kötetek már egy-egy témára korlátozódnak.
    Úgy kezdtem gyűjteni képeslapokat 30 évvel ezelőtt, hogy az egész világot szerettem volna bejárni, gondolatban be is jártam, állandóan térképeket nézegettem. Elkezdtem képeslapokat gyűjteni, hogy legalább a képeslapokon keresztül megismerjem a világot. Amikor beiratkoztam az egyesületbe - volt ilyen Magyarországon, budapesti székhellyel -, akkor jöttem rá, hogy képtelenség az egész világról begyűjteni mindent, csak a magyarországiakat kellene, azok közül is inkább a régieket, amikor még 63 vármegye létezett. 30 éve nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék képeslapokkal. Nemcsak a lapokkal kell foglalkozni, hanem könyvtárba, levéltárba járni, mindennek utána kell olvasni. Nemcsak földrajzot, hanem képzőművészetet, történelmet, bármi más dolgot is.

A gyűjtő oldalán

Bognár Béláné:
- Sok ezer képeslapja van a férjemnek. Én szalvétát gyűjtöttem. Mindenféle különleges szalvétáim voltak, hernyóselyem, amerikai. De azért a képeslapok sokkal szebbek. Vannak képek színészekről, színházakról, iskolákról. Van Napóleon-sorozata, Napóleon születésétől a haláláig, csatái, feleségei. Nagyon szép, értékes lapjai is vannak Ferenc József idejéből.
    Rengeteget kirándultunk. A szombathelyi képeslap-klubbal bejártuk a környező országokat. Csere-bere volt mindig a buszon, csak amikor megérkeztünk valahová, akkor lett csönd, és megnézzük a nevezetességeket. Így mentünk el a képeslap múzeumba Szerencsre. Óriási anyag van ott hagyatékból, százezres nagyságrendben. Vannak magánmúzeumok is, így Hegyfaluban, Bátorterenyén Nógrád megyében.
    Két éve karácsonyi ajándékba kaptam a férjemtől Stengel-albumot. Ez a Stengel a híres festményeket lefotózta. Gyönyörű, több ezer híres festmény van benne, és nagyon régi lapok. Szívesen elhozom ide a nyugdíjas klubba is, hogy megmutassam. Nem lehet becsukni, olyan csodálatos.

K.T.E.
Fotó: Orzo