- Táltos költő - mondta Máté Imréről beszélgetőtársa, Gülch Csaba költő, újságíró.
    S valóban: Máté Imre verseiben regősök és balladaköltők hangja csendül meg, hangjaiban az élet legegyszerűbb megnyilvánulásai, és a legnagyszerűbb szellemivé magasztosult eszmék együtt és egyidejűleg vannak jelen. Kérdés: a költő-léttel természetesen együttjáró táltosságnál több-e Máté Imre táltossága?
    Mívesen összefűzött mondataiban, a múlt megértetten és titkaiból kibontakozva, egyszersmint a jövőre vonatkozó nagy tanulságokkal együtt jelenik meg. Üzenetei szókimondóak; egyetlen lehetséges formájukat megmutató, és egyértelmű, kódolatlan jelei a – magyar nyelv jellegzetes hangjaival – az élettel teli szavakkal, szépívűre hajlítják a nyelvet, amelyet kényszerű emigrációjában – oly sok eset ellenére – ha nem is felcserélés kényszere, de a szétforgácsolódásé mindenképpen fenyegetett.

Darázs Mária festőműész és  Máté Imre költő a soproni könyvtárban tartott kiállításmegnyitón

    Máté Imre – az egykori bölcsész, 56-os harcos, német, díjnyertes költő, könyvkiadó tulajdonos, a francia határ szölösgazdája, a borász, a müncheni vállalkozó, a lapszerkesztő, a rádiós – fenyegetettségeiből sorra megszabadult, az idegenség merevségét maga oldotta fel, egyetlen fegyverrel, menedékkel: megőrzött magyarságával.
    Máté Imre kíméletlenül szembemondja az igazságot, megvallja gyengeségeit, szétkiáltja szerelmét, közben költészete az értékek aprópénzre váltása ellen küzd, a gyökereket pedig minden szavával és gesztusával erősíti.
    A Vállunkon vízözönnel kötet Máté Imre 1955-2002 közötti verseit tartalmazza, Kabdebó Tamás ajánló soraival bevezetve és a szerző ,,esztétikai vallomásával" a végén.
    A soproni Széchenyi István Könyvtárban elhangzott beszélgetésben szó esett a szülőhelyről, Maglócáról, a ,,kulturálisan kiemelkedő" faluról. A gyermekkor és a szülőfalu együttes öröksége, a józan paraszti ítélőképesség és a rábaközi tudók  ismeretanyaga együtt jelentette azokat a gyökereket, amelyeken keresztül a falusi lét, gondolkodásmód természetessége és őszintesége mindig is beleívódott a legidegenebb környezetben írt verseibe is.
    És mindezekhez társult – lelkében a mai napig érezhető utórezgéseival – az '56-os ,,talajréteg", a száműzött harcos reménye, az emigráció élménye, majd a magyar társadalom lényegi elemeit felismerő, tudatra-ébredése. Távoli tájak, a szeretett asszonynak címzett izzó vallomások, kinyilatkoztatások, megállapítások, tanácsok, klasszikuson érlelt életbölcsesség, a témához igazodó formanyelv, a kifelé közvetlen-befelé lokálpatrióta  feszültségének felodását szolgáló rábaközi (táltos)magyarság, amellyel szinkronba kerül a német költészetből is átörökített tömörség, együtt a szigorúan kötött fomájú haikuval. És jellemzően máté-imrés a tudatosan boldogan-élés megteremtésének képessége, a földhözragadt köznapiságból kiinduló – színkkel, hangokkal, fényekkel, illatokkal – ,, illusztrállt" élményvilág, amelyben érvényre egyetlen – a költő által szintén kijelentésszerűen megfogalmazott –  törényszerűség jut: ,,A művészetben a jót és szépet semminek sem szabad alárendelni"

Tóth Éva